Mindenmás

Aggódnak a szakértők: a brutális szárazság miatt apadni kezdett a Tisza

A tél folyamán nagyon kevés csapadék hullott, és a március sem tartogatott eddig nagy esőzéseket. Ennek pedig már látható jelei vannak a Tisza vízállásában. Aggódnak a szakértők, mert a tavaszi áradás helyett jelenleg apad a folyó, március eleje óta folyamatosan csökken a vízhozama.

Jelenleg a folyó szintje jelentősen elmarad az ilyenkor megszokott értékektől, mivel a 2000-ben mért csúcsérték és a mostani vízállás között közel 12 méter a különbség – írja a Portfolio. Bár Szegeden is alacsony a vízállás, Szolnokon a legsúlyosabb a helyzet. A vízügyi szakemberek folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet, és biztosítják, hogy a folyó megfelelő vízmennyiséget kapjon, különösen a Kiskörei vízlépcsőnél.

ÉRKEZIK A CSAPADÉK

A meteorológiai előrejelzések szerint a hét második felében több hullámban érkező csapadék várható a Tisza vízgyűjtő területén, ami enyhülést hozhat a rendkívül alacsony vízállásban. Szegeden már ma délután is eleredt az eső, a holnapi nap folyamán pedig még több csapadék várható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb