Szabó Bálint most az Újpest meccsén trombitált, végül elvették a hangszerét
Nem nézték jó szemmel a szurkolók az Újpest–Puskás Akadémia NB I-es labdarúgó mérkőzésen Szabó Bálint korábbi szegedi képviselő trombitálását. A 43 éves jogász, aki független jelöltként indul a március 23-i időközi választáson Újpesten, elmondása szerint az Orbán Viktor miniszterelnök által alapított felcsúti csapatnak kívánt takarodót fújni a Szusza Ferenc Stadionban.
A volt szegedi képviselő nem először vette elő a trombitáját, tavaly is így próbálta megzavarni a kínai elnök látogatását a tárgyalások helyszínén, a budai várban, ezért 150 ezer forint pénzbírságot szabott ki rá a rendőrség.
FELKÉRTÉK, HOGY HAGYJON FEL A KÉRETLEN KONCERJÉVEL
Az Elemi most azt írja, hogy a Újpest–Puskás Akadémia mérkőzésen Szabó már a meccs elején bemutatta saját magánszámát. A Himnusz elhangzása után belekezdett az Il Silenzio, azaz a világszerte híres A csend című mű eljátszásába, amit a helyi biztonsági erők nem néztek jó szemmel. Figyelmeztették, hogy hagyjon fel a kéretlen koncertjével. Később maga Szabó számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videójában, hogy végül elvették tőle a hangszerét és hangszertartó tokját is.



