A dél-alföldi szobrászat meghatározó alakja: Kalmár Márton kiállítás nyílik a Reök-palotában

Kalmár Márton életművét bemutató kiállítás nyílik pénteken a Reök-palotában. A tárlaton a tavaly decemberben elhunyt szobrászművész több mint száz alkotása látható. Emellett a nagyközönség által kevésbé ismert rajzai, festményei is megtekinthetőek lesznek.
A DÉL-ALFÖLDI SZOBRÁSZAT MEGHATÁROZÓ ALAKJA
Kalmár Márton a 20. századi dél-alföldi szobrászat egyik meghatározó alakja volt, és emellett művészek generációi nőttek föl a keze alatt. A szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola legelső osztályában végzett Tápai Antal tanítványaként, majd a főiskolán Pátzay Pál volt a mestere. Ezután egykori középiskolájában tanított, hosszú évekig művészeti vezetőként irányította az intézményt – közölte Nátyi Róbert kurátor.
SÚLYOS KÖZÚTI BALESETET SZENVEDETT
A művész 2008 tavaszán súlyos közúti balesetet szenvedett, amelyből hosszabb idő után épült fel. Ezután újra alkotni kezdett, és a szobrok mellett rajzokat, festményeket készített, melyeken az őt körülvevő világ apró részleteit örökítette meg. A tárlaton bemutatott szobrok többsége portré, anyaguk fa, kő és bronz. A látogatók számára Kalmár Márton köztéri alkotásai közül néhányat fotókon mutatnak be, öt műnek pedig a gipszváltozata látható – írja az MTI.
A május 4-ig látogatható emléktárlat az eddigi legnagyobb kiállítás Kalmár Márton műveiből. A 60. születésnapja alkalmából Fritz Mihállyal közös kiállításukon mintegy harminc szobrát mutatták be. A Reök-palota első emeleti termeiben most 59 szobra, kisplasztikája látható, melyet az elsősorban korai időszakát jellemző érmek egészítenek ki.