Szegedi ArcokVideo365

Kedvezménnyel hangol a verőfényes szegedi tavaszra a Prágai Látszerészet és a Boutique Optique, ráadásul mostantól két új helyszínen is találkozhatsz velük

Egymást érik a kedvezmények Szeged közismert optikáiban, a Prágai Látszerészetben és a Boutique Optique-ban, a Valentin napi páros akciót követően rögtön itt a következő: a két Bartók téri üzletükben most egy 40%-os, készlet kisöprő akciót hirdetnek, ami azt jelenti, hogy minden, készleten lévő napszemüvegüket közel fél áron lehet megvásárolni március 10-től. Mint Prágai András ügyvezetőtől megtudtuk, nem csak ez a jó hír, ugyanis a Bartók téri két üzletük mellett már nem csak az újszegedi MÁV rendelőben, hanem a szegedi Egyes Számú Rendelőintézetben, közismertebb nevén az SZTK-ban is megtalálhatóak, ahol a második emeleten lévő optikai pultot is ők üzemeltetik.

Az utóbbi két helyszínen egyébként szolgáltatások terén szinte teljesen ugyanazt nyújtják, mint a Bartók téren található Prágai Látszerészetben és a Boutique Optique-ban, azzal a kivétellel, hogy a MÁV rendelőben és az SZTK-ban napszemüvegeket nem tartanak, de vállalnak többek között szemüveg készítést és javítást, de megtalálhatóak az optikai kiegészítők és az ápolószerek is a két új helyszínen. Visszatérve a soron következő, kihagyhatatlannak bizonyuló ajánlatukra:

Március 10. és 22. között egy 40%-os, készlet kisöprő akciót hirdet a Prágai Látszerészet és a Boutique Optique duója, így két héten keresztül közel féláron lehet megvásárolni (többek között) az olyan világmárkák napszemüvegeit, mint a Gucci, Dolca Gabbana, a Saint Laurent, a Prada, vagy éppen a Roberto Cavalli.

Mint ahogyan Prágai András, a Prágai Látszerészet ügyvezetője ecsetelte nekünk, a napszemüvegek egyre inkább mennek össze, ezért várhatóan ebbe az irányba mozdulnak majd el a trendek áprilistól. Ugyan szinte minden márkát forgalmaznak, a Prágai Látszerészet legnagyobb újdonsága(i) a Cartier napszemüvegek, a készlet feltöltése folyamatban van, hamarosan már az említett francia luxusmárka modelljei is megtalálhatóak lesznek náluk. Minden további infót már Prágai András mond, az alábbi videós interjúnkban:

Boutique Optique by Prágai

Prágai Látszerészet

  • Szeged, Bartók tér 11.
  • (30) 622 7861
  • pragai.hu

Operatőr: Galyas Richárd
Vágó: Harkai Sz. Ádám
Fotók: Schmidt Zoltán

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb