Kikapcs

E.T., te vagy az? Egy nagyon furcsa, világító spirál jelent meg az égen hétfő este (frissítve)

Egy látványos, neonkék fényből álló spirál jelent meg hétfő este 9 óra után az égen, amelyet pár inváziós sci-fi megtekintése után simán lehetne UFO-nak is nézni. A jelenség elvileg Szegedről is látható volt, de Monoron és Budafokon is észlelték, sőt, az utóbbi két helyszínen fotókat is készítettek róla.

Az első ránézésre ufónak kinéző kékség mögött valószínűleg egy rakéta- vagy műholdkilövés áll – jegyezte meg a Telex. A NASA hétfő este az Elon Musk féle X-en arról posztolt, hogy pont most lőttek fel egy műholdtriót, amely a sarki fény izzásakor áramló erős elektromos áramlatokat fogja tanulmányozni. Ha nem ők voltak a jelenség előidézői, könnyen lehet, hogy a Space-X volt a “ludas”, akik szintén ma indítottak el egy űrrakétát a Cape Canaveral Űrközpontból a fedélzetén az NROL-69 műholddal, amivel a cég első kilövésének 19. évfordulóját ünnepelték. A rakétaindítások során a hajtóműből kiáramló gázok a magas légkörben látványos fényjelenségeket okozhatnak, amelyeket tiszta időben nagy távolságból is meg lehet figyelni.

Apropó, mindkét eseményt élőben adják, a NASA-féle kilövést IDE, a Space-X produkciót pedig IDE kattintva lehet követni.

Az alábbi fotókat Petitől kaptuk, de bőven van még belőlük az Időképen, az észlelések rovatban is.

FRISSÍTVE: SZINTE BIZTOS, HOGY A SPACE-X VOLT AZ

A Spacejunkie és az Időkép szerint is a fent említett Space-X Falcon 9 rakétája okozhatta a különleges égi jelenséget. Szabó Norton csillagász szerint az amerikai National Reconnaissance Office NROL-69 küldetésének felbocsátása után a Falcon 9 rakéta második fokozata tervszerűen kiengedte a felhasználatlan üzemanyagát, nehogy irányítatlanul felrobbanjon. Mivel napnyugtához közel voltunk, a több száz kilométer magasan keringő eszközt és a kiáramló anyagot megsütötte a Nap, ez által látványos jelenséget okozott.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb