Orbán Viktor szerint „politikai bíróság” lett a Nemzetközi Büntetőbíróságból, Netanjahu pedig „rothadásnak” nevezete

Magyarországra érkezett ma az izraeli miniszterelnök, Benjamin Netanjahu vasárnapig fog hazánkban tartózkodni. Orbán Viktor a Budai Várban, az Oroszlános udvarban fogadta a miniszterelnököt, az üdvözlésnél ott voltak a feleségek, Lévai Anikó és Sara Netanhaju is.
A két vezető ezután a magyar miniszterelnök hivatalában tárgyalt, majd sajtótájékoztatót tartottak.
SOSEM LENGTEK HAMÁSZ-ZÁSZLÓK
Orbán nyolc év után köszöntötte Netanjahut Budapesten, ő 2021-ben járt legutóbb Izraelben. A magyar miniszterelnök szerint a világ azóta hatalmas változáson ment keresztül, a globális fenyegetés megnőtt, aminek a legtragikusabb példája a Hamász 2023 októberi terrortámadása Izrael ellen. Magyarország az első pillanatban tisztázta, hogy kiáll Izrael szuverenitása, a népe biztonsága és az önvédelemhez való joga mellett, hangsúlyozta. “Ön is tudja, hogy Magyarországon sosem lengettek Hamász-zászlókat, és ez így lesz a továbbiakban is” – mondta Orbán, utalva a Nyugat-Európában megszaporodott antiszemita támadásokra.
NEMZETI ÉRDEKÜNK, HOGY IZRAEL BIZTONSÁGBA LEGYEN
Orbán azt is mondta a 24.hu szerint, hogy az illegális migráció szükségszerűen magával hozza az antiszemitizmust, amit szerinte „importálnak” Nyugat-Európába, a brüsszeli elit pedig nem tudja, nem akarja ezt megállítani. Magyarország számára a migráció szuverenitási kérdés, ezért nem engedünk e téren. Nemzeti érdekünk az is, hogy Izrael biztonságos és stabil ország legyen, tette hozzá. A miniszterelnök szerint Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben, egész Európában a Magyarországon élő zsidó közösség érezheti ma a legnagyobb biztonságban magát. A magyar zsidó közösség lélekszámát tekintve Európa harmadik legnagyobbja. Az országunk „a zsidó-keresztény civilizáció elszánt őre”, mondta.
POLITIKAI BÍRÓSÁG LETT AZ ICC-BŐL
Orbán a Nemzetközi Büntetőbíróságot szóba hozva arról beszélt, hogy ő szakértője annak, az első általa vezetett kormány idején írta alá a belépésünket. Ezúttal pedig azt írta alá, hogy Magyarország kilép. Szerinte „politikai bíróság” lett az ICC-ből, politikai eszközzé silányították azt, az Izraellel szembeni döntések mutatták meg ezt a leginkább szerinte. Magára adó demokratikus ország ilyenben nem vehet részt, tette hozzá. A miniszterelnök bejelentette, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter még ma a parlament elé terjeszti a kilépésünket az ICC-ből. Netanjahu röviden megtapsolta kollégája bejelentését, ebben a közönség egy része is csatlakozott hozzá.
NETANJAHU ROTHADÁSNAK NEVEZTE AZ ICC-T
Netanjahu beszéde elején méltatta Magyarországot, hogy az első a történelemben, amely kisétál az ICC-ből, amit „rothadásnak” nevezett. Szerinte a kormány részéről ez egy rendkívül bátor lépés „az antiszemitizmussal szemben”. Elmondta, a magyar kormány büszkén megvédi Izraelt az EU-ban és az ENSZ-ben is. Szerinte Izrael nélkül nincs zsidóság, ezért az állam ellen tett kijelentések antiszemitizmusnak számítanak. Netanjahu a sajtótájékoztató vége felé kitért a szélsőséges iszlám veszélyeire is, elmondta az Irán támogatja a Hezbollahot és a Hamászt is is, akik megerőszakolták, megölték az izraelieket, és túszokat ejtettek. Netanjahu elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a túszokat hazahozzák, és eltiporják az iráni terrortengelyt. Az izraeli miniszterelnök úgy véli, kevesen értik Európában, hogy Izrael milyen erőfeszítéseket tesz a biztonságáért, Magyarország ezen kevesek közé tartozik. Ezután barátjának nevezte Orbán Viktort