Sport

Bánhidi Bence a vasárnapi Magyar Kupa döntőről: “Természetesen kupagyőzelmet várok, de azért ez nem lesz egyszerű”

Hétvégén rendezik a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, melyen két meccset játszanak majd a Kékek 24 óra leforgása alatt. Bánhidi Bence és Mikler Roland pedig elárulták, mit várnak a megmérettetéstől.

2 MECCS 24 ÓRA ALATT

„Két nap alatt két mérkőzés, ebből az első kötelező győzelem a döntőhöz és a várható Veszprém elleni meccshez. 24 óra alatt két meccs elég húzós, biztos, hogy mindkét csapat fáradt lesz, de ezt akkor el kell felejteni, nyerni kell valahogy” – utalt a négyes döntő különlegességére Mikler Roland, aki dupla motivációval készülhet a meccsre, hiszen a Szegeddel még nem nyert Magyar Kupát, a Tisza-partiak 2019 óta hiába üldözik a trófeát – írja az M4 Sport.

DERBI HANGULAT LESZ

„Óriási a vágy bennem, hiszen kupát még nem nyertem a Szegeddel. De nyilván nem ez a lényeg, inkább az motivál, hogy valamelyikünk támaszt adjon a kapuból, mert akkor tud a csapat igazán felszabadultan játszani – mondta Mikler Roland. A válogatott legenda szerint nagy esélye van egy újabb Szeged–Veszprém döntőnek. – Ez mindig a magyar derby, mindenki vágyik a döntőre, veszprémi oldalról is motiváció, hogy minket megverjenek, de bennünk is ez van. Remélem, parázs küzdelem, igazi derbihangulat lesz, a szurkolók jólérzi magukat, mi pedig nyerünk.”

GYÖNGYÖSRE IS ODA KELL FIGYELNI

Ugyanakkor azt is kiemelte, a Gyöngyösre is oda kell figyelniük az elődöntőben, fegyelmezett és fókuszált játékra van szükség. Véleményét pedig Bánhidi Bence is osztotta, akit nem kellett emlékeztetni: a Szeged az elmúlt három évben kétszer is kikapott a Gyöngyöstől, így aligha veheti félvállról az elődöntőt.

„Természetesen kupagyőzelmet várok, de azért ez nem lesz egyszerű. Először is be kell jutnunk a döntőbe, de közben egyszerre két ellenfélből is kell készülnünk, de ezt eddig mindig megoldottuk. Tudjuk, hogy a Veszprém jó erőt képvisel ebben a szezonban, nem nagyon volt vereségük, mindenképp oda kell figyelnünk és pontosan kell játszanunk, ha haza szeretnénk hozni a Magyar Kupát. A mi formánk elég kiszámíthatatlan, megmutattuk Párizsban és Győrben is. De nem szabad erre koncentrálni, saját játékunkra kell koncentrálni, ha ez rendben van, bárki ellen lehet esélyünk” – nyilatkozta Bánhidi Bence az M4 Sportnak.

MÁSODJÁRA IS APUKA LETT

Március végén beszámoltunk róla, hogy Bánhidi Bence másodszor is apuka lett. “Megérkezett a második kis csodánk. Egy ölelésben most már négyen vagyunk” – jelentette be a gólyahírt csütörtökön a 2024-es év Legszegedibb Sportolója!

HÉTVÉGÉN SZURKOLNI KELL!

Április 12-én, szombaton 18:30-kor áll tehát pályára a He-Do B.Braun Gyöngyös és az OTP Bank-Pick Szeged, majd vasárnap délután lesz a bronzmérkőzés, és 19:30-tól a döntő.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb