KikapcsSport

Szegeden is keresik Szoboszlai Dominikék a legjobb focistákat, jön a Red Bull Four 2 Score labdarúgó-bajnokság

Kis pálya, de nem kispályásoknak: egy Magyarországon még sosem látott, rendhagyó bajnokság vár azokra, akik megmutatnák a világnak labdarúgótudásukat. A Red Bull Four 2 Score során a négyfős csapatoknak sajátos, rendkívül pörgős szabályrendszerben kell gólokat szerezniük. A tét nem kicsi, hiszen a győztes csapat képviselheti majd hazánkat a salzburgi világdöntőn, a verseny magyarországi arca pedig maga Szoboszlai Dominik. A szegedi selejtezőt a Dóm téren tartják május 3-án.

Rapid meccsek, feszített tempó, elképesztő hangulat és hihetetlen ügyesség – ezek jellemzik a Red Bull Four 2 Score labdarúgó-bajnokságot, ahol a megszokott 90 perc helyett mindössze tízperces mérkőzésekben mérik össze a csapatok az erejüket. A szervezőktől megtudtuk, hogy a pályán kétszer négy fő mérkőzik meg, a meccsek alatt pedig nincs kapus, így kell a hálóba találni a labdával. A tornán különleges módszerrel számítják a pontokat: az első és utolsó 60 másodpercben ugyanis kétszer annyira érdemes kihasználni a helyzeteket, mert a gólok duplán számítanak.

A LEGJOBB CSAPATOK A FŐVÁROSBAN MÉRIK ÖSSZE TUDÁSUKAT, SZOBOSZLAI DOMINIK IS OTT LESZ

A mostani kispályás bajnokságon minden idők legdrágább magyar játékosa is részt vesz, Szoboszlai Dominik azonban nem a pályán, hanem a lelátón, az eseménysorozat arcaként lesz jelen. A szegedi selejtezőt május 3-án, szombaton tartják meg, az első mérkőzést reggel 9 órakor kezdik, a csoportköröket és az egyenes kieséses szakaszt követően a továbbjutókat este hirdetik ki. Az eseményre minden focirajongót várnak, hiszen lesz miért szurkolni: a legjobb csapatok május 31-én, a fővárosban mérik össze erejüket Szoboszlai Dominik jelenlétében – a győztes pedig kijut a salzburgi világdöntőre. További információ a szegedi eseményről a selejtező Facebook-oldalán található.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb