“A Barca kiváló csapat, a világ egyik legjobb keretével rendelkező együttes, de nem verhetetlen” – kőkemény BL-csata előtt áll az OTP Bank-PICK Szeged

Csütörtökön Szegeden vív csatát a Barcelona és az OTP Bank-PICK Szeged! A Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharcról Bodó Richárd és Bánhidi Bence is megszólalt, hiszen a katalánok már megnyerték a spanyol bajnokságot, így minden erejüket a minél sikeresebb nemzetközi szereplésre fordíthatják. De ehhez lesz szava a szegedieknek is, akik mögött ott lesznek a fanatikus szurkolóik is.
“A Barca az Barca, egy nagyon erős és jó csapat az ellenfelünk” – mondta Bodó Richárd a közelgő összecsapásról a Blikknek, aki úgy véli, hogy ők sem voltak csúcsformában az elmúlt időszakban, a bajnokságban becsúszott a Barcának is két vereség. Hozzátette, hogy “biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanolyan keményen készülnek erre a párharcra, mint mi.”
NAGYON SOKAT SZÁMÍT AZ, HOGY TELTHÁZ ELŐTT FOGADJÁK A BARCÁT SZEGEDEN
“Az elmúlt két mérkőzésben bőven voltak pozitívumok, nagyon jól játszottunk ellenük. Csütörtökön is azokat a dolgokat fogjuk használni, amik működtek ellenük. Tudjuk, ha elszórjuk a labdákat és sok technikai hibát vétünk, akkor könyörtelenül átrohannak rajtunk, mert ebben ők a legjobbak, ezt szeretnénk megfékezni” – mondta Bodó. Arr a a kérdésre, hogy mennyit számít az, hogy telt ház előtt fogadhatják a Barcát azt mondta, hogy nagyon sokat.
“Amikor tele van a Pick Aréna, az az atmoszféra minden csapatnak meg tudja nehezíteni a dolgát. Örülök, hogy telt ház előtt fogunk játszani, biztos, hogy nagyon kemény hangulat vár a Barcára” – véli a szegedi klasszis.
BÁNHIDI BENCE SZERINT EGY BL ÖSSZECSAPÁS MINDIG KÜLÖNLEGES
Bánhidi Bence a klubnak nyilatkozott a közelgő mérkőzésről. Mint mondta, egy BL-összecsapás mindig különleges. “Ennek varázsa van, egészen más erre készülni, már húsvéthétfőn éreztem magamon, hogy más érzésekkel érkezem az edzésre. Ez a drukk addig tart, amíg be nem futunk melegíteni a pályára. Utána dolgozik még az adrenalin, és főleg az, hogy a világ egyik legjobb csapata, a Barca ellen csatázhatunk” – mondta, majd hozzátette, hogy
“ezen a szinten nagy meglepetést már egyik csapat sem tud okozni a másiknak. A napi forma dönt. Az, hogy koncentrált legyél hatvan percen keresztül. Ezen a szinten ha hibázol, akkor azt az ellenfeled megbünteti. Okosan, taktikusan kell kézilabdáznunk”.
Azt is kiemelte, Bánhidi, hogy nagyon jó útra léptek. A nem várt pofonok után megmutatta a csapat, hogy bizony a Szegeddel számolni kell. Úgy véli, hogy a Barca kiváló csapat. Címvédő, a világ egyik legjobb keretével rendelkező együttes. De nem verhetetlen.