Fiatalkorú gyerek borult vízzel teli öntözőcsatornába az autóval, a kétéves testvére hosszabb ideig a víz alatt rekedt – a fiú és az apa ellen is vádat emeltek

Vádat emelt a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség azzal a fiatalkorúval szemben, aki édesapja élettársának személyautójával okozott életveszélyes balesetet. A balesetben egy kétéves kisgyerek is érintett volt, és a fiatalkorú mellett az édesapával szemben is vádat emeltek.
Mint kiderült, a vádirat szerint még 2022 májusában a fiatalkorú vádlott édesapjánál, és annak élettársánál tartózkodott egy megyebeli kisvárosban. A vezetői engedéllyel és gyakorlattan nem rendelkező fiatalkorú kérésére az édesapa és élettársa megengedték a fiatalnak, hogy vezesse az autót, miközben rajtuk kívül a járműben tartózkodott a fiatalkorú elkövető kétéves testvére is.
ELVESZTETTE URALMÁT A JÁRMŰ FELETT, A CSATORNÁBA BORULT A KOCSIVAL
A vádlott a járművel az Apátfalva-Mezőhegyes főcsatorna melletti dűlőúton haladt, ekkor veszítette el uralmát az autó felett, és a vízzel teli öntözőcsatornába borult. A közlemény szerint az autó utastere szinte azonnal megtelt vízzel, a gyermekülésbe bekötött kétéves sértett nem tudott kimenekülni az autóból, így hosszabb ideig víz alatt rekedt. Az eszméletlen állapotban lévő sértettet végül a fiatalkorú vádlott segítségével sikerült kimenekíteni és részére megfelelő segítséget nyújtani.
A főügyészség a fiatalkorú terhelttel szemben gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétsége, míg édesapjával szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat. Bűnösségükről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.