Profi szerződést kötött az egyik saját nevelésű hátvédjével a Szeged-Csanád GA

“Profi szerződést kötöttünk Sándor Mártonnal” – jelentette be csütörtökön a Szeged-Csanád Grosics Akadémia. Kiemelték, hogy a 2006-os születésű, saját nevelésű hátvéd élete első profi szerződését írta alá a klubbal.
Sándor Márton 2006. december 28-án született Szegeden. Bordányban kezdte el a labdarúgást, majd 2020-ban igazolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlásába. Az U15-ös csapattól kezdve végigjárta a korosztályos együtteseket. Tavaly az NB III-as tartalékcsapatban gyűjtögette a játékperceket, az idei szezontól pedig már az első csapattal készül. A BVSC elleni hazai mérkőzésen debütált az NB II-ben, majd a Gyirmót otthonában aratott győzel során is pályára lépett.
MEGTISZTELŐ, HOGY AZ OTTHONÁHOZ KÖZEL JÁTSZHAT
„Nagyon örülök, hogy az akadémiáról felkerülve profi szerződést köthettem a klubbal! Megtisztelő, hogy az otthonomhoz közel játszhatok. Szeretnék minél többet kihozni magamból és segíteni a klubot” – nyilatkozta Sándor Márton.