Smart Szeged

Szeged365 érettségi ’25: megvan, hogy milyen feladatokat kaptak a szegedi diákok

Hétfő reggel a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyakkal vette kezdetét az érettségi vizsgaidőszak, mint korábban írtuk, július elejéig Csongrád-Csanád vármegye 51 tanintézményében várhatóan 6134 fő ad majd számot tudásáról. Mutatjuk, milyen szerzőket és témákat kaptak az érettségi második felében azok a diákok, akik középszinten érettségiznek magyarból.

“NEM SZABAD, HOGY GONDOT OKOZZON” – NEM ÉRHETTE NAGY MEGLEPETÉS A DIÁKOKAT

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak, aminek az értelmezése a szaktanár szerint nem bonyolult, hiszen nem tartalmaz túl sok szakkifejezést. A feladatok között szerepetl igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér – adta hírül az Eduline,

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk. Ez váltotta 2024-ben a gyakorlati szövegalkotást, ami kikerült a vizsgából.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.

A portálnak nyilatkozó szaktanár szerint egyáltalán nem érte meglepetés a diákokat, a műveltségi teszt „nem szabad, hogy gondot okozzon”, a szövegértési rész pedig inkább barátinak tekinthető, hiszen „nincs benne túl sok szakkifejezés, inkább ismeretterjesztő vagy tudományos ismeretterjesztő szövegről van szó, mintsem szakszövegről.”

ÖRKÉNY NOVELLA JUTOTT A MÁSODIK RÉSZRE

Fél 11 környékén a második rész feladatai is kiszivárogtak, Örkény István egy novelláját kell elemezni a középszinten érettségiző diákoknak. Azok, akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb