Irányt vált a BYD: nem csak villanyautókat gyártanának Szegeden

A kínai BYD átdolgozza európai gyártási stratégiáját: míg korábban kizárólag akkumulátoros elektromos járműveket (BEV) tervezett gyártani új európai üzemeiben, mostantól plug-in hibrid modellek (PHEV) is szerepelnek a tervekben – írja az Automotive News. Mint kiderült, a változás mögött a hajtásláncok iránti kereslet átrendeződése áll.
Kiemelték, hogy míg a BEV-eladások 2023-ban még 28 százalékkal nőttek, 2024 első kilenc hónapjában már 2,5 százalékos visszaesést mutattak. Ezzel szemben a PHEV-modellek eladásai – különösen a BYD új Seal U modelljének köszönhetően – meredeken emelkedtek: 2025 első negyedévében a Seal U 10 962 példányban kelt el Európában, és ezzel az összes BYD-eladás 38 százalékát tette ki, miközben egy évvel korábban még nem értékesítettek PHEV-et a régióban.
KÉT GYÁRTÓBÁZIS VAN A FÓKUSZBAN: SZEGED ÉS ISZTAMBUL
A stratégia új fókuszában két gyártóbázis áll: az egyik Szegeden, a másik az isztambuli régióban épül. A BYD ezekbe összesen 5 milliárd eurót fektet, ebből 4 milliárdot Magyarországon. A szegedi üzem – amely várhatóan 2025 októberében kezdi meg működését – kezdetben évi 150 000 autó gyártására lesz képes, de a kapacitás később megduplázható. A HVG azt írja, hogy a magyar gyárban az első modellek a tisztán elektromos Dolphin és Atto 3 lesznek, később ezekhez csatlakozhat az Atto 2 kis SUV és a Seagull, amelyet Európában Dolphin Surf néven forgalmaznak majd. Bár korábban a BYD úgy tervezte, hogy Szeged kizárólag BEV-gyár lesz, most úgy nyilatkoztak, hogy mindkét európai üzemben vegyes hajtásláncú modelleket fognak készíteni.
A változtatások a BYD európai terjeszkedésének felgyorsítását szolgálják: a vállalat az első negyedévben több mint megnégyszerezte eladásait a kontinensen, 7 701 darabról 28 842-re. A Dataforce adatai szerint a tömeggyártók PHEV-eladásai 46 százalékkal nőttek ugyanebben az időszakban, így a BYD nemcsak követi, hanem formálja is a trendet.
Hogy hogyan áll a szegedi gyár? Drónvideón mutatjuk Nektek: