Mindenmás

Napi szürreál: lopott rollerrel furikázott egy férfi Szegeden, mikor igazoltatták a rendőrök

Rögtön három e-rollert is ellopott anyagi haszonszerzés egy férfi Szegeden, aki pont a városban furikázott az egyik még el nem adott kétkerekűvel, amikor a rendőrök igazoltatták – számolt be a történtekről a Csongrád-Csanád vármegyei rendőrség.

Május 6-án érkezett bejelentés a rendőrségre ismeretlen tettes ellen, aki elvitte a sértett e-rollerét, amit egy kerékpártárolóhoz zárt le. Másnap az egyenruhások igazoltatták, majd a Szegedi Rendőrkapitányságra előállítottak egy 28 éves férfit, aki vallomásában beismerte, hogy még két másik elektromos rollert is elemelt. A nyomozók megtalálták és lefoglalták az eltűnt kétkerekűeket, május 8-án pedig vissza is adták a két sértettnek jogos tulajdonukat. A székkutasi lakosnak lopás bűntette miatt kell felelnie.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb