
Szegeden egy különleges hely nyílt meg néhány hete, amely máris országos hírnévre tett szert. A Szent Vincent KIDS habilitációs, rehabilitációs és fejlesztő központ nemcsak a szolgáltatásai miatt egyedülálló, hanem azért is, mert itt a gyógyulás középpontjában nemcsak a gyermek, hanem a család is áll. Itt ugyanis a rehabilitáció során a szülő végig a gyermek mellett lehet, ráadásul bentlakásos formában, ami példátlan hazánkban.
A központ szakmai vezetője, Tóth Ágnes személyes indíttatásból választotta ezt a hivatást: édesapja gyermekbénulásban szenvedett, így a segíteni akarás már korán az élete része lett. Ma a legnagyobb erőt és motivációt azok a gyerekek adják számára, akik minden nap mosollyal és öleléssel hálálják meg a törődést. „Ez többet ér, mint bármi más” – vallja.
Az első hónap tapasztalatai alapján elmondható: a KIDS híre gyorsan terjed. Bár jelenleg főként szegedi gyermekek vesznek részt a fejlesztésekben, egyre több megkeresés érkezik az ország minden tájáról. A központ teljesen nyitott – minden nap elérhetők, és nem ritka, hogy akár vasárnap délben is keresik őket segítségért.
„Sokan nem mernek kérdezni, csak cipelik magukkal a bizonytalanságot, a kérdéseket, a problémákat. Ezek egyre nagyobb teherré válnak. Mi pont ezért vagyunk: hogy ebben is segítsünk” – meséli Tóth Ágnes. A KIDS célja, hogy minden szülő bátran kérdezzen, keressen, érdeklődjön, hiszen nem lehet elég korán elkezdeni a segítségnyújtást.
Ezért is indították el azt a kezdeményezést, hogy a központot bármikor, bármilyen kérdéssel meg lehet keresni. Nincsenek felesleges kérdések – csak megválaszolatlanok. A Szent Vincent KIDS azért van, hogy ezekre választ adjon, és hogy a legnehezebb helyzetekből is új, reményteli utak nyíljanak a gyermekek és családjaik számára.
Szeged, Bakay Nándor u. 50
+36 70 652 0800
[email protected]
www.szentvincentkids.hu