Kórusok lepik el szombaton Szeged belvárosát, csaknem félszáz rövid koncertet hallhatunk öt helyszínen

Kórusok lepik el szombaton Szeged belvárosát, ahol csaknem félszáz rövid koncerttel ünneplik az emberi hang erejét – tájékoztattak a szervezők csütörtökön. Az ország különböző városaiból, összesen 26 kórus érkezik városunkba, és öt helyszínen találkozhatunk velük.
Mint megtudtuk, az immár ötödik KóSza (Kórusok Szabadon) neve összeforrt Szegeddel. Az első ízben 2017-ben megrendezett esemény mára ismertté és elismertté vált olyannyira, hogy meghívás helyett az ország teljes területéről jelentkeznek kórusok, hogy részt vehessenek az eseményen – olvasható a közleményben.
KORA DÉLUTÁNTÓL ESTIG, HÚSZPERCES MŰSOROKKAL VÁRJÁK A KILÁTOGATÓKAT
Szombat kora délutántól estig Szeged és az ország különböző városaiból érkező 26 kórus ad minikoncerteket öt helyszínen – a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) főépületénél, az SZTE Bartók Béla Művészeti Karánál, a Reök-palota előtt, a Wagner udvarban és a Vántus István Zeneművészeti Szakgimnáziumnál -, és “flashmobozik” a városban.
A különböző helyszíneken a kórusok negyedórás, húszperces műsorokkal váltják egymást, és a közönség is “vándorolhat”.
A koncerteken hagyományosan a kóruszene számos műfaja képviselteti magát: többek közt a gyerekkarok, az egyházzene, a régizene, ahogy az igényes könnyebb műfajok is. A résztvevők közt van gyermekkar, nőikar, kamarakórus, nagy vegyeskar és énekegyüttes is. Este a kórusok tagjai – csaknem hétszázan – együtt éneklik el a Dugonics téren a fesztivál ez alkalomra írott, A szegedi halastó című záródalát. A közös énekléshez bárki csatlakozhat – írja az MTI.
