Kikapcs

Kedden indul az ország egyik legnagyobb filmfesztiválja Szegeden – mutatjuk a programsorozatot

Keddtől kezdődően felpezsdül a filmélet városunkban, a Belvárosi Moziban szervezett, az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző nemzetközi filmfesztiválon összesen 37 alkotás közül válogathatnak a nézők. A versenyprogramban többek között 9+6 nagyjátékfilm, 6 dokumentumfilm, illetve 14 kisjátékfilm szerepel, amiket közel 300 pályázat közül választott ki az előzsűri. A kilencedik alkalommal megszervezett fesztivál történetében először szerepelnek videoklipek a versenyprogramban, emellett hazai kortárs filmeket is láthatunk.

ÚJ KATEGÓRIÁVAL BŐVÜLT A VERSENYPROGRAM

Különlegességgel is készültek a szervezők a 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra. A megszokott formák mellett (kisjátékfilm, nagyjátékfilm, dokumentumfilm) új kategóriával bővült a mezőny, a videoklipek szankción belül idén 8 hazai és nemzetközi alkotást tekinthetnek meg nagyvásznon az érdeklődők. Ezen felül összesen huszonkilenc alkotás került a versenyprogramba, melyből 9+6 nagyjátékfilm, 6 dokumentumfilm és 14 kisjátékfilm várja a nézőket. A fesztiválzsűri tagjait:

  • Szabó Gábor, Balázs Béla-díjas operatőr,
  • Kis Hajni rendező-forgatókönyvíró,
  • Rajna Gábor producer,
  • Borbély Alexandra színész,
  • Lehr Juhász Péter operatőr alkotják.

A különböző kultúrköröket vegyítő mezőnyt egészíti ki a Magyar Operatőrök Hete, melyben az utóbbi két év legfontosabb hazai alkotásai kaptak helyet, mint az Egy százalék indián, az És mi van Tomival?, vagy a Futni mentem.

HÉT HAZAI KORTÁRS FILMET IS LÁTHATUNK A SZEGEDI BELVÁROSI MOZIBAN

A versenyprogramban szereplő 29 alkotás mellett 7 hazai kortárs film is várja a nézőket a Magyar Operatőrök Hetén a fesztiválon. A 35. Mediawave Nemzetközi Filmfesztivál munkáiból mutatnak be válogatást a szervezők, emellett visszatérnek a legjobb operatőri munkáért járó Oscart elhódító klasszikusok, rendhagyó vetítés keretén belül látható a Lumiere Filmiskola tanárai által készített Random, illetve nem marad el a kritikaíró pályázat sem, erre több mint 40 nevezés érkezett. A kisebbeknek is kedveskednek a héten a Belvárosi Moziban, az Aprófeszten gyermekeknek szóló válogatásokat fognak vetíteni.

A FILMVETÍTÉSEK MELLETT KIÁLLÍTÁSOK ÉS KEREKASZTAL BESZÉLGETÉSEK IS SZÍNESÍTIK A PROGRAMOT

A nemzetközi filmfesztivál idén Csapó Ida ,,… a lány, az csak éppen hogy van” című cérnaportré kiállításával kezdődik, amelyet a Cilian Murphy főszereplésével készült Small Things Like These (Ilyen apróságok) követ. A programsorozatot kerekasztal beszélgetések díszesítik tovább, Női szemmel 2.0 címmel a tavalyi diskurzust folytatja Kis Hajni, Pákozdi Ágnes, Gyürke Kata és Barát Erzsébet Kovács Gellért moderálása mellett, mely a 27 / Sosem voltam még ennyi se című rövidfilm vetítésével indul. Saját blokkot kap a versenyprogramon belül is erősen reprezentált felnövéstörténetek műfaja is, melyben kortárs filmeken keresztül tematizálódnak a zsánert meghatározó kérdések.

A 9. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál május 27. és 31. között várja a kicsiket és nagyokat egyaránt a Belvárosi Mozi programsorozatában. A fesztivál részletes programját ITT találod.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb