Mindenmás

Continental Futófesztivál: frissítő zuhany várja majd a futókat a Huszár Mátyás rakparton, tilos lesz parkolni is a helyszínen

Mint megírtuk, egy óriási jótékonysági eseménnyel indul a június Szegeden, ugyanis most vasárnap (június 1.) érkezik a Continental Futófesztivál 2025-ös kiadása. Egy korábbi Kisokokunkban már összeszedtünk minden fontos infót és útvonalat, viszont most már az is fix, hogy a futófesztivál idején le lesz zárva a Huszár Mátyás rakpart, illetve tilos lesz itt parkolni.

A figyelmeztető táblák is kikerültek már a helyszínre, a parkoló autókat elszállítják majd abban az esetben, ha valaki itt hagyja a járművét vasárnap 9 és 11 óra között.

FRISSÍTŐ ZUHANY A RAKPARTON

Egy korábbi cikkünkben már összeszedtünk minden fontos információt, amit érdemes lehet tudni a város egyik legnagyobb, legsportosabb eseményéről. A legfontosabb mindenek előtt az, hogy a bevételt idén is 100%-ban jótékony célra fordítják a szervezők, azzal a csavarral, hogy a Reménysugár Alapítvány és a Partiscum Koraszülött Mentő Alapítvány mellett két, súlyos betegségben szenvedő szegedi kisfiút, Gerit és Mirkót is támogatják a befolyt összegből. A vasárnapi Continental Futófesztiválon az idei évben is négy táv közül lehet választani, azzal az újítással, hogy a félmaratont az idei évben már négy fős váltóban is lehet teljesíteni:

  • Családi táv, 800 méter
  • Középtáv, 3.8 kilométer
  • Félmaraton – egyéni – 21 kilométer
  • Félmaraton – váltó, 4 fős.

A Huszár Mátyás rakparton a Középtáv útvonala halad át, így szükséges annak lezárása egy rövid időre. Sőt, a futókat itt a Tiszaszigeti Önkéntes Tűzoltóság csapata várja majd, akik gondoskodnak a frissítőről is.

A teljes programot itt találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb