Mindenmás

Fizetős lesz a szegedi Klinikai Központ eddig ingyenes parklója, mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha otthagyjuk a kocsinkat

“Üdvözöljük a Klinikai Központban” – így kezdődik a szöveg azon a táblán, amit az SZTE Újklinika melletti parkolóhoz helyeztek ki a frissen kiépített sorompó mellé. A tábla szerint hamarosan az első fél óra után fizetős lesz a parkolás, és elég borsos összegért hagyhatjuk ott az autónkat, hiszen 1400 forintba fog fájni minden megkezdett fél óra.

A kihelyezett táblán kiemelték, hogy belépéskor automatikus rendszámfelismerés történik, majd azt is hozzátették, hogy az első fél óra parkolás ingyenes, viszont ez után minden megkezdett 30 perc 1400 forintba kerül. Az is kiderült, hogy fizetni kihajtáskor kell minden esetben az automatánál és figyelmeztetnek arra is, hogy kamerával figyelik meg a Petri Gábor nevét viselő klinikai tömb melletti parkoló területét.

AZ ORSZÁG LEGDRÁGÁBB PARKOLÓJA?

Nem újkeletű dolog, hogy Szegeden is fizetni kell a parkolásért a klinikák környékén, hiszen a klinikakertben már 10 éve bevezették ezt a rendszert, viszont a fél óránként 1400 forintos parkolás igencsak meredeken hangzik. A környező utcákban is fizetős a parkolás, a sárga zónában 360 Ft/óradíj van, de még a belvárosban a zöld övezet sem kerül ilyen sokba, itt 650 forint egy óra. Kecskeméten is hasonlóan fizetős a parkolás a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház területén, de itt is csak ezer forintba kerül egy óra. Tehát, a szegedi lett az ország egyik legdrágább parkolója.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb