Halálra gázolta a nőt a férfi Makón, nem vette észre, hogy a teherautó mögött gyalogol – most vádat emeltek ellene

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki halálra gázolt egy nőt Makón. Mint megtudtuk, még 2023-ban történt a baleset, sajnos a nő a teherkocsi alá került, és végül belehalt a sérüléseibe.
Az ügyészség közleménye szerint a terhelt 2023. nyarán az általa vezetett teherautóval egy telephely udvarára szeretett volna betolatni. A figyelmetlen elkövető nem vette észre a jármű mögött gyalogosan közlekedő sértettet, ezért elütötte őt. A vádlott szinte azonnal fékezett, azonban a sértett addigra a teherkocsi alá került. A sértett a kórházban belehalt a baleset során elszenvedett sérüléseibe.
FELFÜGGESZTETT FOGHÁZBÜNTETÉST KÉRNEK RÁ
A járási ügyészség a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja. Vádiratában az ügyészség beismerés és tárgyalásról történő lemondás esetére 1 év 8 hónap fogház kiszabását indítványozza azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság 3 évre függessze fel. A vádlott bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.
