Sad news: idén nem Szegeden szállnak fel a hőlégballonok, máshol tartják a Hőlégballon Közép-Európa Kupát

Tavaly 31 ország 120 csapatával szervezték meg a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokságot Szegeden, míg idén CE Cup 2025, azaz a Hőlégballon Közép-Európa Kupa lesz a vármegyénkben. Viszont nagyon úgy fest, hogy ezúttal nem a Napfény Városa ad otthont a ballonos-versenynek.
A közösségi médiában megjelent esemény szerint a Szegedi Repülőtér helyett idén Szatymazon szállnak majd fel az óriási lufik szeptember 11. és 14. között.
SZATYMAZ LESZ A KÖZPONT
Mint írták, “2025-ben átrepülünk a térség 5 másik településére, Szatymaz Repülőtér központtal. Nagy megtiszteltetés, hogy 5 polgármester állt ki mellettünk, támogatják a sportunkat és lesz CE Cup 2025-ben is” – emelték ki, majd hozzátették, hogy Szegeden 2015-ben indítottak volna egy rendezvénysorozatot, de akkor jött a határzár. 2016-ban sikeresen rendeztek egy fiesztát, majd a következő évben volt az első CE Cup.
“Azóta folyamatosan színesítettük a térség légterét minden szeptemberben. 2021-ben Európa-bajnokság volt 100 ballonnal a levegőben, 2024-ben világbajnokság, ahol 150 hőléggömb volt felettünk” – hangsúlyozták.
Hogy miért nem Szeged ad otthont a nívós eseménynek, arról hamarosan még több információval jövünk!
TAVALY 120 CSAPAT JÖTT SZEGEDRE
Tavaly szeptember 8. és 14. között Szegeden rendezték meg a 25. FAI Hőlégballon Világbajnokságát, melyre 31 országból érkeztek a sportág legjobb pilótái. A világbajnokságon 31 ország 120 csapata vett részt, hozzájuk 12 fiesztapilóta csatlakozott, akik célja elsősorban a nézők szórakoztatása volt. Az esemény francia győzelemmel ért véget.