Elhunyt Görög Sándor Széchenyi-díjas kémikus és gyógyszerkutató, aki Szegeden szerezte meg doktori címét

Életének 92. évében elhunyt Görög Sándor Széchenyi-díjas kémikus, gyógyszerkutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja. 1959-ben a Szegedi Tudományegyetemen szerzett doktori címet.
DOKTORI CÍM A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEMEN
1957 és 1959 között a Szegedi Tudományegyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetében volt gyakornok – írja az MTI. Az 1956-os forradalmi nemzetőrségben való részvétele miatt fegyelmi eljárással visszaminősítették technikai szakoktatóvá. A doktori cím megszerzését követően a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár (korábban Kőbányai Gyógyszerárugyár) munkatársa volt. 1968-ban védte meg a kémiai tudományok kandidátusi, 1973-ban akadémiai doktori értekezését. 1987-ben választották meg az MTA levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává.
SZÁMOS DÍJ ÉS ELISMERÉS
Görög Sándor eredményeit számos díjjal ismerték el, így például 1997-ben Széchenyi-díjat vehetett át a gyógyszer-analitika területén elért eredményeiért, különösen a szteroidok ipari analízisének fejlesztéséért, a nagy hatékonyságú folyadék-kromatográfia megújításáért és a gyógyszerek szennyezésprofiljának meghatározására használható módszer kidolgozásáért.