Idén is lesz Térzene a Móra-parkban, sőt, Európai Népek Fesztiválja is! Befutott a részletes program

Idén is folytatódnak a nyár esti programok a Móra-parkban. Szombatonként fúvószenét lehet hallgatni, vasárnaponként pedig az Európai Népek Fesztiválja keretében számos ország kulturális értékeiből kaphatnak ízelítőt a kilátogatók – derült ki a Facebookon megjelent eseményből.
Mint kiderült, az évek óta nagy sikerű fúvós térzene idén is folytatódik a Móra-parkban. Az érdeklődők július 5. és július 26. között minden szombaton 19.00 órától hallgathatják a zenekarok előadását. A részletes programot is közölték már, mutatjuk:
- július 5. 19.00 – Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar Szeged
- július 12. 19.00 – MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
- július 19. 19.00 – MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár
- július 26. 19.00 – Mórahalmi Fúvószenekar

EURÓPAI NÉPEK FESZTIVÁLJA
A Térzene mellett az Európai Népek Fesztiválját is megszervezik a Móra-parkban. Idén július 6-tól augusztus 24-ig 1 szombaton és 8 vasárnapon élvezhetik az érdeklődők a fesztivált, melyen Európa számos országának kulturális értékeiből kaphatnak ízelítőt. Mutatjuk a fellépőket:
JÚLIUS 6., VASÁRNAP, 18:45
- Stowarzyszenie Orkiestra Boni Angeli – Jedlnia – Lengyelország
- Zespołu Pieśni i Tańca Ziemia Bydgoska – Bydgoszcz – Lengyelország
- Vilkaviškio Moksleivių Pučiamųjų Instrumentų Orkestras – Vilkaviškis – Litvánia
JÚLIUS 13., VASÁRNAP, 18:45
- Detský Folklórny Súbor Vienok – Bratislava – Szlovákia
- Zespół Pieśni i Tańca Markowianie – Markowa – Lengyelország
- Dětský národopisný soubor Dúbravěnka – Dubňany – Csehország
JÚLIUS 20., VASÁRNAP, 18:45
- Zespół Góralski Powicher z Rdzawki – Lengyelország
- Zespół Regionalny Górale Łąccy – Łącko – Lengyelország
JÚLIUS 27., VASÁRNAP, 18:45
- Olek Orkiestra – Janów Lubelski – Lengyelország
- Wolfard Junior – Ognisko Pracy Pozaszkolnej-Zespół “Przygoda”
Grupa “Karliko-Bombony” i “Bombelki” z Zespołu Tańca Ludowego “Przygoda” – Lengyelország - Folklorní Soubor Olšina and Folklorní Soubor Seniorů Olšany – Orlová – Csehország
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP, 18:45
- Folklórin Stúdió Buchlovice – Buchlovice – Csehország
- Trachtenverein Opfenbach – Németország
- Detský Folklórny Súbor Čarnička – Košice – Szlovákia
- Dětský Folklorní Soubory Hradišťánek III. – Uherské Hradiště – Csehország
AUGUSZTUS 10., VASÁRNAP, 18:45
- Kulturno-glazbeno društvo Mosor Klis-Kosa – Klis – Horvátország
- Zespół Pieśni i Tańca Chmielnickie Kłosy – Chmielnik – Lengyelország
- Siedlisko Pokoleń-Orkiestra Dęta “Pasjonaci” – Rzemień – Lengyelország
AUGUSZTUS 16., SZOMBAT ÉS AUGUSZTUS 17., VASÁRNAP, 18:15
- Pūtēju orķestris “Enkurs” – Salacgrīva – Lettország
- Dětský folklorní soubor Malý Kohútek – Csehország
Zespół Pieśni i Tańca Hanka – Głogów Małopolski – Lengyelország
AUGUSZTUS 24., VASÁRNAP, 18:15
- Zespół Pieśni i Tańca Boruta – Zgierz – Lengyelország
- Rīgas bērnu un jauniešu centrs “Auseklis” & Deju ansamblis “Dancitis”- Lettország



