Szegedi Arcok

Küldj egy SMS-t, hogy Geri és Mirkó meggyógyulhassanak – adományvonal indult a Duchenne-szindrómás szegedi kisfiúkért

Már adományvonalon, egyetlen telefonhívás segítségével is adakozhatunk Gerinek és Mirkónak, a két Duchenne-féle izomsorvadással küzdő szegedi kisfiúnak. Mint korábban beszámoltunk róla, a ritka betegségben szenvedő kis hősök gyógykezelése fejenként 1,1 milliárd forintba kerül.

Mint az érintett családoktól megtudtuk, a hagyományos adományozási módok mellé nemrég egy segítség-vonalat is létrehoztak a szegedi Mátrix Alapítvány bevonásával.

Ha Te is szeretnél segíteni, az alábbiak szerint teheted meg:

  • A 13600-as adományvonal felhívása után a 22-es menüpontot kell választani,
  • ha pedig valami SMS-ben segítene, a 13600-as számra a 22-es kódot kell elküldeni.

Egy hívás vagy egy-egy üzenet 500 Ft segítséget jelent.

A telefonon és SMS-ben történő segítségnyújtás mellett természetesen a hagyományos, banki átutalásos verzió is aktív: Gerinek ITT, Mirkónak pedig ITT tudsz adományozni a happy end felé vezető útjukon. Köszönjük, ha bármilyen formában hozzájárulsz, hogy a két szegedi kisfiú hamarosan egészséges, teljes életet élhessen!

A két Duchenne-szindrómás szegedi kisfiúról – többek között – az alábbi cikkeinkben számoltunk be:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb