Nyilvánosságra hozták, hogy kik voltak a legjobban kereső kormánytagok tavaly, Lázár János dobogós helyen szerepel
Nyilvánosságra hozták a politikai felső vezetők adóbevallásainak nyilvános adatait, a K-Monitor összesítése szerint 2024-ben a legnagyobb jövedelemre szert tevő kormánytag Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter volt. A 40 millió forintot hozó miniszteri fizetése mellett 1,5 milliárd forint külön adózó jövedelme volt.
A honvédelmi minisztert Rogán Antal követi 520 millió forinttal, ez az összeg főként a találmányért kapott bevétel lehetett – írja a 24.hu.
LÁZÁR JÁNOS IS DOBOGÓS
A harmadik helyezett Lázár János, ő 394 millió forintot keresett, amelyből 85 milliót vélhetően a miniszteri fizetése, a képviselői tiszteletdíja, illetve a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány elnöki pozíciója hozhatott. A K-Monitor szerint viszont nem világos, hogy miből származott a 309 millió forint külön adózó jövedelme, ugyanis a vagyonnyilatkozata alapján az osztalékjövedelme és a földjei után kapott pénzei legfeljebb 120 millió forintot tehettek ki.
ADÓKEDVEZMÉNYEKRŐL IS SZÓ ESETT
A közleményben szó esett arról is, hogy jó néhány kormánytag jelentős haszonélvezője a kormány adópolitikájának, például Takács Péter egészségügyi államtitkár, aki majdnem 12 millió forint, Magyar Levente külügyminisztériumi államtitkár, aki 10,5 millió vagy Révész Máriusz államtitkár, aki 9,7 millió forint adókedvezményben részesült.



