Sport

Visszatért a PICK Szegedhez Herbert Gábor, hetvenszeres válogatott, egykori kiváló védekező specialista

Ismét korábbi sikerei helyszínén, vagyis Szegeden dolgozik a hetvenszeres válogatott, egykori remek védekező specialista, Herbert Gábor, aki hét év felnőttcsapatoknál végzett edzői munka után (Algyő, Orosháza, Vác, Békéscsaba) ismét az utánpótlásban vállal szerepet.

Herbert Gábor július 1-jétől a PICK Kézilabda Akadémia kötelékéhez tartozik, és akadémiai edzőként dolgozik a Kékeknél – írják a csapat hivatalos oldalán.

MAGYAR BAJNOK, MAGYAR KUPA-GYŐZTES

A PICK Szeged egykori játékosát nem igazán kell bemutatni szurkolóinknak, hiszen 17 évesen igazolt a Volán utánpótlásába, majd két időszakban – 1997 és 1999 között, valamint 2005-től 2011-ig – játékosként erősítette a Pick Szeged csapatát. Három komoly siker részese volt: 2007-ben magyar bajnok, míg 2006-ban és 2008-ban Magyar Kupa-győztes lett.

Az egykori válogatott játékos az U16-os és U18-as korosztályoknál dolgozik, Szász Bálint és Balda Ákos munkáját segíti.

.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb