Közélet

Szijjártó Péter: megkezdtük a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal tervezését

Szijjártó Péter külügyminiszter a romániai miniszterelnök-helyettessel, Tánczos Barnával egyeztetett hétfőn, ahol elmondta, hogy Magyarországnak abszolút nemzeti érdeke a jó együttműködés Romániával. A Szeged és Temesvár közötti vasútvonal tervezéséről és újabb határátkelőhelyről is szó ejtett hétfőn.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kapcsolatok fejlesztése mindkét fél érdeke több stratégiai területen, például az energiaellátást illetően is – írja az MTI.

“Most azon dolgozunk, hogy újabb hidat építsünk közösen, a Szent Gellért hidat szeretnénk Magyarcsanádnál újjáépíteni, újabb határátkelőhelyet szeretnénk építeni, a Szeged és Temesvár közötti vasútvonal tervezését is megkezdtük, tehát újabb közlekedési kapcsolatokat szeretnénk létrehozni, amivel a határ mentén élőket és úgy általában Magyarországot, Romániát, a magyar és a román gazdaságot is támogatni tudjuk” – mondta Szijjártó Péter.

És ugyanígy folytatjuk a közlekedési kapcsolatok fejlesztését is, hiszen a határ túloldalán élnek a magyar közösségek, és itt a mi területünkön, Magyarország területén is élnek román közösségek” – tudatta a külügyminiszter.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb