Gyújtogatás, szemetelés, üvöltözés: sajnos elkeserítő a helyzet Szeged egyes részein
Mint a Szeged365 Family beszámolói alapján korábban megírtuk, lehangoló látványt nyújtott Szeged történelmi belvárosa – kávéspoharak, papírtányérok, és műanyaghulladékok lepték el a Kárász utcát. Sajnos városunk más pontjain sem túl rózsás a helyzet – olvasónk hívta fel a figyelmet, hogy két héttel ezelőtt valaki gyújtogatott az Öthalom utca környékén, emellett állandó az üvöltözés és a kiabálás. Az egyik szegedi csoport bejegyzése szerint a Kemes utca mögötti terület pedig valóságos szeméttelepnek néz ki.
RETTEGÉSBEN ÉLNEK A GYEREKEK AZ ÖTHALOM UTCA KÖRNYÉKÉN
,,Felháborító, ami itt az Öthalom utca környékén megy, ráadásul senki nem csinál ellene semmit. Két héttel ezelőtt felgyújtották az udvart a 36 fokban, néhány nappal később pedig a bicikliket, hogy el lehessen őket lopni”
– írta egyik felháborodott olvasónk szerkesztőségünknek még vasárnap. Kiemelte azt is, hogy a lépcsőn, illetve a lépcsőházban folyamatos a fekália, emellett állandó az üvöltözés és a kiabálás a helyszínen. Állítása szerint a gyerekek sokszor nem mernek hazamenni, “állandó rettegésben élnek, tűrhetetlen a helyzet” – fogalmazott olvasónk, aki szerint három család okozza a több mint 50 lakásos tömbben a problémát.
VALÓSÁGOS SZEMÉTTELEP A KEMES UTCA MÖGÖTTI TERÜLET
A fenti, Öthalom utcai probléma mellett sajnos a Kemes utcában sem jobb a helyzet. Itt arról panaszkodnak a lakók, hogy mindenhol szétdobált szemet látni, valamint “drogosok és hajléktalanok” tanyáznak a helyszínen.
,,A Kemes utca mögötti terület jelenleg szeméttelepnek néz ki. Mindenhol szétdobált zacskók, ételmaradékok és mocskos csomagolóanyagok hevernek. Drogosok és hajléktalanok tanyáznak itt, a problémával pedig senki nem foglalkozik. Itt kisgyerekes családok élnek, akik nap mint nap kénytelenek szemétkupacok és fertő között járni. Ez nem csak gusztustalan, hanem egészségügyi veszély is. A lakók többször jelezték a problémát, még sem történt semmi. Rendszeres takarításra, a közbiztonság és a rendbontók eltávolítására lenne szükség, mivel a város nem szemétlerakó”
– szól egy bejegyzés az egyik szegedi közösségi médiás csoportban. Az egyik hozzászóló szerint a hajléktalanok már a közelben lévő kis parkba is “beszabadultak”, míg egy másikuk azt írta, hogy fel kellene szedetni a padokat, akkor talán megoldódna a baj.

A történesekkel kapcsolatban szerkesztőségünk felkereste az IKV-t, valamint a városi önkormányzatot, és a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-t, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket!
Tavaly például a Hüvelyk utca környékén tanyát vert hajléktalanok verték ki a biztosítékot a lakóknál, arról itt írtunk:



