Más néven, alapítványi formában vinnék tovább a bezárt Wesley-iskolát Szegeden, de háromszor is elutasította a kormányhivatal a kérelmet

Már háromszor utasította el a kormányhivatal azt a kérelmet, amellyel más néven, alapítványi formában vinnék tovább a tavaly bezárt, Iványi Gábor nevével fémjelzett Wesley-iskolát Szegeden – írta a Népszava.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) szegedi iskolájában tavaly nyáron már javában az évnyitóra és a pályázati pénzből felújított tornaterem átadására készültek, amikor közvetlenül a tanév kezdete előtt a kormányhivatal törölte a nyilvántartásból a szóban forgó Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot.
150, FŐKÉNT SNI-S GYERMEK JÁRT AZ INTÉZMÉNYBE
A kormányhivatal bezáratta az intézményt, ahova százötven, főként SNI-s, azaz sajátos nevelési igényű – többek között autista – gyerek járt. Az indoklás szerint az intézmény megközelítőleg 140 millió forintos tartozást halmozott fel, így nem volt biztosítható a gyerekek zavartalan oktatása-nevelése. Márciusban a jogerős döntés is megszületett, a Szegedi Törvényszék a kormányhivatalnak adott igazat a Wesley-iskola működési engedélyének visszavonása miatt indult perben.
MÁSIK INTÉZMÉNYEKBEN KAPTAK HELYET A GYEREKEK
Novákné Finta Csilla, aki a bezárt iskola szülői munkaközösségének elnöke volt, a lapnak elmondta, hogy a gyerekeket csaknem negyven – és nem is feltétlenül szegedi – intézménybe szórták szét. “Nincs elegendő fejlesztőpedagógus, az intézmények a legnagyobb jó szándék mellett se tudják biztosítani azokat a körülményeket, amelyekre a sajátos nevelési igényű gyerekeknek szükségük lenne” – sorolta a problémákat Novákné Finta Csilla. Mint kiderült, bár akadtak, akik évismétléssel zárták tanévet, a gyerekek többsége az elmúlt egy év során valamilyen szinten integrálódott az új környezetbe. Ami azonban csak úgy sikerülhetett, hogy a szülők délutánonként külön foglalkozásokra vitték őket.
ÚJ NÉVVEL, ALAPÍTVÁNYI FENNTARTÁSBAN AKARJÁK TOVÁBBVINNI AZ ISKOLÁT
Kézenfekvő lehetőségként kínálkozott az a fejlesztőház (Esélyteremtő Ház), amit volt Wesley-s pedagógusok közreműködésével maguk a szülők szerveztek meg a bezárt iskola épületében. Novemberben indultak, három hónap alatt megtriplázódott a gyerekek létszáma, amely ma már meghaladja a nyolcvan főt. A fejlesztőházat fenntartó Esélyteremtő Wesley Közhasznú Alapítvány – amely eredetileg a Wesley-iskola alapítványa volt – a szülők hozzájárulásából, valamint az önkormányzat támogatásából, pályázati forrásokból és magánadományokból működik. Ez ugyanakkor nem számít hivatalosan iskolának. Ezért próbálják most más néven, alapítványi fenntartásban továbbvinni a Wesley-iskolát, de a kormányhivatal már háromszor elutasította az erre vonatkozó nyilvántartási kérelmüket. A kormányhivatal szerint ugyanis a minisztérium tájékoztatásából az derült ki, hogy van elegendő férőhely a speciális igényű gyerekek számára Szegeden, nem indokolt ilyen célból egy magánfenntartású intézmény létrehozása. Novákné Finta Csilla jelezte: nem adják fel, bírósághoz fordulnak.



