Már zajlanak a munkálatok: bővül a Béketelepi Óvoda, és új minibölcsőde lesz Kiskundorozsmán
Már zajlanak a munkálatok Béketelepen, ahol bővítik az óvodát, illetve Kiskundorozsmán is dolgoznak, ahol új minibölcsődét alakítanak ki. Dorozsmán 23 férőhellyel fog működni az intézmény, míg Béketelepen új csoportszoba, és fejlesztőhelyiség is lesz.
Mint korábban megírtuk, még ebben az évben megnyílik egy vadonatúj, három csoportszobás mini bölcsőde Kiskundorozsmán. Az önkormányzat kirendeltségének épületét alakítják át, hogy 23 férőhelyes intézménnyé váljon. A fejlesztés 100 millió forintból valósul meg, és egy újabb lépés afelé, hogy a Homokhátság településein is könnyebb legyen a kisgyermekes családok élete.
KORSZERŰ ÉS BIZTONSÁGOS HELY A GYEREKEKNEK
Az érdemi munka el is kezdődött. Botka László, polgármester a közösségi oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy a fejlesztésre több mint 153 millió forint forrást biztosítottak, hogy a dorozsmai gyerekek és szülők korszerű, biztonságos környezetben kapjanak helyet és segítséget.
“A legfontosabb céljaink egyike, hogy elérhetőbbé tegyük azokat a közszolgáltatásokat, amelyek valóban segítik a helyi közösségeket. Az új intézmény három minicsoporttal, összesen 23 férőhellyel fog működni – válaszként a kertvárosi részekben tapasztalható népességnövekedésre és a fokozódó igényekre”
– írta a polgármester.
BŐVÜL A BÉKETELEPI ÓVODA IS
Botka László pénteken arra is kitért, hogy kibővítik a Béketelepi Óvodát is. Kiemelte, hogy az elmúlt években több milliárd forintot fordítottak az óvodák felújítására.
“Szigeteltük, kicseréltük a nyílászárókat, a tetejükre napelemet szereltünk, energiatakarékossá tettük az intézményeinket, hogy minél fenntarthatóbbá váljanak. Most 61 millió forintos saját forrásból bővítjük a Béketelepi Óvodát: új csoportszoba, fejlesztőhelyiség, korszerű udvari játékok, ivókút, árnyékot adó fák és barátságos zöld környezet várja majd a legkisebbeket” – hangsúlyozta.
Mindezek mellett Szőregen is dolgoznak:



