Idén is útra keltek a vízivándorok, akik a Tisza gyönyörű szakaszait járják be Csongrádtól Szegedig
A Szegedi Vízisport Egyesület szervezésében ismét megtartották a Vízivándor névre hallgató eseményt. Ez a közösségi, egyesületi csapatépítő vízitúra a Tisza gyönyörű szakaszait járja be Csongrádtól Szegedig. A Vízivándor túra lényege azonban nem a versengés, hanem a közösségépítés, a természet szeretetének és a sport iránti elkötelezettségnek a megélésében rejlik.
A túra során nemcsak a természet szépségében lehet gyönyörködni, hanem az remek közösségi élményt is kapnak a résztvevők, ahol a tagok mellett szülők, testvérek és barátok is részt vesznek. Az esemény lényege, hogy közösen fedezzék fel a Tisza adta lehetőségeket, miközben erősítik az egyesületi közösséget. A túra során a résztvevők Csongrádon strandolnak, majd Mindszenten keresztül Algyőig, végül pedig Szegedig eveznek, hogy ott zárják a háromnapos kalandot. A túráról hangulatos fotókat is megosztottak a szervezők:






