Szegedi ArcokVideo365

Segítsük együtt azokat, akik a kis szegedi hősökért küzdenek – jön a Két lábon vagy Két keréken jótékonysági esemény 2025-ös kiadása

Nyolc évvel ezelőtt indult a Két lábon vagy Két keréken futás története, az azóta ikonikussá vált jótékonysági rendezvény pedig 2017 óta töretlen népszerűségnek örvend. Az eseményen befolyó összeget minden egyes alkalommal a Szegedi Gyermekklinikának adják a szervezők, hogy a beteg kis szegedi szuperhősök a lehető legmegfelelőbb körülmények között gyógyulhassanak. Most megvan az idei futás időpontja is, ahol egyébként nem csak szaladni, hanem sétálni, vagy akár kerékpározni is lehet a jó ügy érdekében.

…kezdjük a két legfontosabb ténnyel, az idén is megrendezésre kerülő jótékonysági megmozdulás kapcsán:

  • a bevételt (idén is), teljes egészében a Szegedi Gyermekklinikának adják,
  • megvan az esemény pontos időpontja és a kiindulási helyszíne is: a menet idén is a Lapos Beach-ről startol szeptember 6-án, délelőtt 10 órakor

Természetesen ezúttal sem csak a futás az egyetlen opció, akinek szimpatikusabb a bringázás vagy a sétálás, az választhat az utóbbi két lehetőség közül is. A távok így fognak kinézni:

  • séta: 2,5 km
  • futás: 8 és 12 km
  • bringa: 26,5 km

A nevezés elindult, van egyéni (2000 Ft) és családi jegy (2500 Ft) is, ennek díját a Két Lábon vagy Két Keréken a Városért Sportegyesület számlaszámára (11735005-26058632) kell elutalni, majd a közleménybe a résztvevő nevét, vagy neveit, illetve a választott távot (futás, séta, kerékpár) beírni!

A kiindulási helyszínen, vagyis a Lapos Beach-en egyébként lesznek gyermekprogramok, így akkor sincs probléma, ha nem tudsz indulni valamelyik távon, és csak megvárnád amíg valamelyik családtagod, vagy ismerősöd teljesíti azt. A nyeremény az idei évben sem marad el, a Lendület Kerékpárüzlet jóvoltából egy csúcsszuper biciklit lehet majd megnyerni az esemény végén, de emellett is több értékes ajándékot sorsolnak majd ki a szervezők. Minden további infót a hivatalos eseményben, IDE KATTINTVA találsz, de Jakab Gusztáv szervező el is mondja a részleteket az alábbi short videóban:

…de az alábbi plakáton is megtalálsz minden tudnivalót:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb