Szegedi Arcok

Az amerikai kormány leállítja a Karikó-féle mRNS-vakcinák fejlesztését, Szeged díszpolgára ki is akadt: Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza

A Magyar Hangnak nyilatkozott Szeged díszpolgára, Karikó Katalin a botrányairól és oltásellenességéről elhíresült Robert F. Kennedy Jr.-ról, az Amerikai Egyesült Államok egészségügyi miniszteréről. Mint mondta, olyan még soha nem fordult elő, hogy egy miniszter minden pénzt visszavon egy tudományterületről, és ezzel ellehetetleníti a kutatást.

„Még soha nem fordult elő, hogy egy miniszter, aki nem is kutató, hanem ügyvéd, egyszerűen kijelenti, hogy minden pénzt visszavon egy tudományterületről, és ezzel ellehetetleníti a kutatást” – értékelte a szakember, hogy Kennedy 500 millió dollárnyi állami támogatást vont meg az mRNS-vakcinák fejlesztésétől. Mint ismeretes, Karikó Katalin a Covid-19 elleni védekezésben kulcsszerepet játszó technológia fejlesztéséért kapott Nobel-díjat 2023-ban.

KENNEDY MINISZTERSÉGE NAGY HÁTRÁNY AZ ORSZÁGNAK IS

A kutató úgy látja, Kennedy minisztersége nagy hátrány nemcsak az amerikai tudománynak, hanem magának az országnak is. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. “Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – húzta alá.

FÉLREÉRTÉSEKRE, HAZUGSÁGRA ALAPOZZA A DÖNTÉSÉT

Karikó Katalin szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, a tényeket nem nézi és nem hisz a tudományban. A miniszter azon feltételezését, mely szerint az mRNS-oltások ellen könnyebben fejlesztenek ki rezisztenciát a kórokozók, egyszerűen álhírnek nevezte – írja a 24.hu. A szakember az amerikai tudományosság hirtelen leépítésére reagálva a Harvard Egyetem ellen indított politikai hadjáratot hozta fel. „Ki hihette azt, hogy a világ első számú egyetemét, a Harvardot szét lehet verni csak azért, mert nem vettek fel oda valakit, aki most hatalmat kapott?” – tette fel a kérdést. Úgy látja, a kutatók hasonlóan fognak reagálni a helyzetre, mint annak idején ő, amikor elment Magyarországról a munkája ellehetetlenítése miatt.

A MELLÉKHATÁSOKRÓL IS BESZÉLT

Az interjúban az mRNS-vakcinák mellékhatásaira is kitért, elmondta, hogy minden orvosi beavatkozásnak vannak mellékhatásai, ám a koronavírus elleni oltások esetében a pozitív következmények sokkal nagyobbak ezeknél. Mint hozzátette, az mRNS-vakcina nem okoz más típusú mellékhatásokat, mint a hagyományos oltások, és csak azért hiszik ezt sokan, mert nem megszokott, hogy egyszerre sok felnőtt és idős embert vakcinázzanak ugyanazzal.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb