Legendák, fiatal bajnokok és 100 mérkőzés – így ünnepelte 100. évfordulóját a magyar ökölvívás
Szombaton igazi sporttörténelmi esemény zajlott Budapesten: a Magyar Ökölvívók Szövetsége fennállásának századik születésnapját ünnepelte, méghozzá nem is akármilyen módon – írta meg az MTI. A Hősök terén három ringben összesen száz mérkőzésen szurkolhattak a kilátogatók, és közelről is találkozhattak a sportág hazai legendáival és a jövő bajnokaival is.
SPORTDIPLOMÁCIAI CSÚCSTALÁLKOZÓ A PUSKÁS ARÉNÁBAN
Miközben a Hősök terén már dübörögtek a meccsek, a Puskás Arénában sportdiplomáciai szinten is nagy dolgok történtek: Kovács István, a Magyar Ökölvívók Szövetségének elnöke nemcsak hazai vendégeket hívott, hanem a World Boxing vezetőjét, valamint a négy nagy profi szervezet közül kettő, az IBF és a WBO első embereit is. A sportvezetők tárgyalást tartottak, ilyenre eddig még nem volt példa.
BOKSZÜNNEP A HŐSÖK TERÉN
A szombati rekkenő hőség ellenére már délelőtt szép számú közönség gyűlt össze, délutánra pedig hatalmas tömeg figyelte a ringeket. Erdei Zsolt a klasszikus Szállj el kismadár dallamaira vonult ringbe Kótai Mihály ellen, Kovács Istvánt a jól ismert Carmina Burana kísérte, míg a lengyel világsztár, Dariusz Michalczewski az ikonikus Eye of the Tiger számra lépett szorítóba, hogy megmérkőzzön Kiss Leventével, a nehézsúlyú világbajnoki indulónkkal.
ESKÜT TETT A VÁLOGATOTT, DÍJAZTÁK A LEGENDÁKAT
A szeptemberi, liverpooli világbajnokságra készülő 16 fős magyar válogatott ünnepélyesen esküt tett. A szervezők díjazták a sportág kiemelkedő alakjait is:
- Ungvári Zoltán, az 1959-es bajnok, a legidősebb élő magyar aranyérmes
- Horváth Kira, a 17 éves, friss bajnok
- Lakatos Pál (10 aranyérem) és Nagy Tímea (12 arany)
- valamint a legendás edző, Szántó Imre, Öcsi bácsi, aki életműdíjat vehetett át



