Kikapcs

Különleges természeti élmény: dunavirágzás volt a Maros apátfalvi szakaszán

Tiszavirágzást minden évben láthatunk a dél-alföldi folyókon, de a dunavirágzás rendkívül ritkán fordul elő a Tiszán és mellékfolyóin, idén azonban július utolsó és augusztus első napjaiban a Maros apátfalvi szakaszán tömegesen rajzottak ezek a különleges kérészek – számolt be az eseményről a Körös-Maros Nemzeti Park.

Kiemelték, hogy a dunavirágok alakjukban hasonlítanak a tiszavirágokhoz, tipikus kérész felépítésük van, azonban jóval kisebbek, az imágó testhossza mindössze 10-18 mm. Feje sárgásfehér, homloka fekete. A tor sárgás vagy barnás színű, míg a potroh felül barna, alul sárgásfehér. Átlátszatlan szárnyaik feltűnő tejfehérek – tették hozzá.

A LÁRVÁK ITT IS ÉVEKIG FEJLŐDNEK

A dunavirágok lárvái, csakúgy, mint a tiszavirágok, évekig fejlődnek a folyók aljzatában, szerves törmelékkel táplálkozva. A dunavirágok rajzása későbbre esik, mint a tiszavirágzás. Rendszerint augusztus folyamán következik be, azonban általában kevesebb napig tart, és jóval kiszámíthatatlanabb, előfordul, hogy évekig egyáltalán nem jelentkezik. Éppen ezért szerencsés az, akinek volt már része ebben a természeti csodában itt a Dél-Alföldön, ahol egyelőre nem olyan stabil az előfordulása ennek a fajnak, mint a Duna felsőbb szakaszain.

IDÉN LEHETETT TÖMEGES RAJZÁST ÉSZLELNI

Idén nyáron, július legvégén, augusztus elején lehetett észlelni tömeges dunavirágzást a Maros apátfalvi szakaszán. Semmihez sem hasonlítható élmény, ahogy az alacsony vízállású folyóban, a meder közepén állva tudja csodálni az ember a sok ezer fehéres kérészt, amint folyásnak felfelé repülnek kitartóan. A vízfelszínen is tobzódtak a kérészek, megannyi halat vonzva, melyek hangos csobbanásokkal kapkodták be őket.

Dunavirágok a Maroson Fotó: Balla Tihamér/kmnp.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb