Túlságosan baráti áron adta autóit a Szegeden gyárat építő BYD, csökkenteni kellett a gyártási kapacitást
A kínai kormány szerint túl olcsón adta autóit a Szegeden gyárat építő BYD, emiatt vissza kellett fogni a gyártást. A friss hírek szerint bár a kínai cég Európában jól teljesít, a hazai piacukon egyre komolyabb versenyre kényszerül.
Számokkal szemléltetve a júliusi 0,9 százalékos csökkentés után augusztusban még kevesebb autót gyártott a BYD, a 353 ezer elektromos és tölthető hibrid jármű egy hónap alatt további 3,8 százalékos visszafogást jelez – írja a német Handelsblatt.
SZEGEDNEK IS FONTOS SZEREPET LEHET EURÓPA MEGHÓDÍTÁSÁBAN
A Telex azt írja, hogy a BYD és más kínai autógyártók Európa meghódítására (is) készülnek, ebben a Szeged mellett épülő gyárnak is szerepe lesz, ám ehhez előfeltétel, hogy a BYD-nak otthon kemény árversenyben kell talpon maradnia. Ehhez képest:
- A kapacitás tudatos visszafogására a cégnél 2020 óta nem volt példa, akkor is csak a koronavírus-járvány miatt került erre sor.
- Szintén régóta, 3,5 éve nem csökkent a nyereség, de a második negyedévben ez is bekövetkezett, az átszámolva durván 300 milliárd forintos profit éves szinten közel 30 százalékos visszaesés.
- A féléves adatok jobbak, ott éves szinten 13,8 százalékos a nyereségnövekedés.
ILYEN JELEK LÁTSZÓDNAK A BYD SZÁMAIN
A mintegy 170 kínai autógyárból hosszabb távon valószínűleg csak néhány marad, amelyek túlélik az egyébként államilag is támogatott piacon a konszolidációs folyamatot. Ez indult most be, ennek jelei látszanak a BYD számain is:
- Az árverseny olyan öldöklő kezdett lenni, hogy a kínai hatóságok beavatkoztak, megtiltották, hogy a gyártók dömpingárakat alkalmazzanak, vagyis átmeneti veszteségeket vállalva próbálják kivéreztetni egymást. Így viszont nehezebb élénkíteni a piacot, növelni az eladásokat, ezért kellett visszafogni a termelést.
- Németországban például az uniós vámok és egyéb terhek miatt a kínai autók átlagosan kétszer annyiba kerülnek, mint Kínában, míg az európai gyártók modelljeinél csak 28 százalék a különbség, emeli ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung elemzése.
- Az előrejelzések azonban egyértelműen azt jósolják, hogy ha a kínai konszolidációs folyamat előrehalad, és a talpon maradt gyártók növelik a kapacitásaikat, akkor jelentős költségelőnybe kerülhetnek, ami már az európai árakon is látszódni fog.
HÁROMSZOR ANNYI AUTÓT ADTAK EL IDÉN EURÓPÁBAN
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) friss júliusi adatai szerint a BYD már majdnem 10 ezer új autót adott el az uniós országokban, ami még mindig nem jelentős darabszám, de több mint háromszorosa a 2024. júliusi adatnak.
- A BYD a havi és a féléves adatokat nézve is az európai újautó-piac körülbelül egy százalékát szerezte meg, és így már nagyjából akkora szereplő, mint például a Mazda, és kétszer akkora, mint az évtizedek óta jelen lévő Mitsubishi vagy Honda.
Igen ám, de az európai vásárlók eközben továbbra is szinte minden országban erősen büntetik a Teslát – miközben a piac a legtöbb országban összességében kis mértékben nőtt, Elon Musk cége éves összehasonlításban 40-50 százalékos zuhanásban van.
- Svédországban 84 százalékkal esett vissza egyetlen év alatt az eladott új Teslák száma, miközben összességében 6 százalékkal több autót adtak el.
- Pillanatnyilag épp a BYD falja fel leginkább a Teslát Európában, az amerikai gyártó pont ellentétes pályán mozog: míg egy éve júliusban még az uniós piac 1,3 százalékát képviselte, idén már csak a 0,7 százalékát.
Magyar szempontból pedig fontos fejlemény, hogy hogy a Reuters szerint a szintén a Volkswagen-csoporthoz tartozó Audi új stratégiát dolgozott ki, és (egyelőre nem tudni, mikortól) évi 2 millióra növelné gyártókapacitását. Ez a 2024-es alaphoz képest nagyon jelentős, 20 százalékos bővülés lenne.



