Felszámolják a sebességkorlátozásokat: befejeződött a Hódmezővásárhely és Orosháza közötti vasúti pályakarbantartás
Befejeződött a Hódmezővásárhely és Orosháza között júniusban elkezdett vasúti pályakarbantartás és az orosházi peronok felújítása, ami 1,2 milliárd forintba került – közölte a MÁV-csoport.
Kiemelték, hogy december közepén hat kilométeres szakaszon végeznek még vágányszabályozást, így az év végére a Szeged-Békéscsaba vonalon felszámolják a sebességkorlátozásokat, a csongrád-csanádi vármegyeszékhely és Hódmezővásárhely között óránként 100 kilométeres, míg a békési vármegyeszékhely felé vezető szakaszon óránként 80 kilométeres sebességgel járhatnak majd a vonatok.
MEGSZŰNNEK A KORLÁTOZÁSOK
A pályafelújítás kivitelezője a MÁV Pályaműködtetési Zrt. volt, azon mintegy 100 szakember dolgozott. Kiemelték, hogy az orosházi fejlesztéssel az utolsó szakasza is elkészült a Szeged és Békéscsaba közötti vasúti infrastruktúra korszerűsítésének. A munkálatok eredményeként az év végére teljesen megszűnnek a sebességkorlátozások a két város között. A MÁV saját forrásából, 1,2 milliárd forintból végzett rekonstrukció során tucatnyi váltó (kitérő) karbantartását, illetve cseréjét végezték el, összesen több mint 14 kilométeren cserélték a síneket, ehhez 90 darab 120 méteres ún. hosszúsínt helyeztek le és hegesztettek össze a hézag nélküli pálya kialakítása során. Csaknem 3800 talpfát cseréltek vasbetonaljra, zúzottkőből pedig 3100 tonnát pótoltak, dolgoztak be a pályába. Orosházán 15 centiméter magasságú, 100 méter hosszú peronokat alakítottak ki az 1-2. és a 2-3. vágányok között, a felújított peronokat szeptember 5-től használhatják az utasok.



