Te elégedett vagy a mostani melóddal? A HSZC-vel közösen a SZIN-en mértük fel, hogy a szegediek mennyire elégedettek a jelenlegi munkahelyükkel

A szeptember rengeteg ember számára az újrakezdést jelentheti, a legtöbben ebben az időszakban ősszel váltanak munkahelyet. A Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumban több, mint 50 szakma közül lehet választani, mi pedig a nyár utolsó nagy fesztiválján, a Szegedi Ifjúsági Napokon kérdeztük az embereket arról, hogy mennyire elégedettek a mostani munkahelyükkel, illetve ha váltanának, akkor mi lenne számukra az a szakma, amiben szerintük igazán ki tudnának teljesedni.
Az idei évben, tíz éves története során először települt ki saját standjával a nyár utolsó igazán nagy fesztiváljára a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum, ahol az intézmény fodrász tanulói még arra is vállalkoztak, hogy az érdeklődők frizuráját és sminkjét is megigazítsák. Időközben lehetőségük nyílt megismerni a HSZC világát, valamint azt is, hogy pontosan milyen szakmák közül választhatnak, ha valamelyik Csongrád-Csanád megyei intézményüket választják, ugyanis Vásárhely mellett már
- Szentesen,
- Csongrádon,
- és Makón
is oktatnak szakmát, ami egyébként kifejezetten népszerűnek számít itthon: az idei tanévben 300 ezernél is több diák választotta azt, hogy nyolcadik osztály után szakmát tanuljon. Ha kíváncsi vagy, milyen volt a hangulat a SZIN-en, a HSZC standjánál, nézd meg az alábbi aftermoviet:
A vármegyében hét intézményt is működtető Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrumnál egyébként – helyszíntől függetlenül – több, mint 50 piacképes, ingyenes szakmai képzés közül választhatsz, amelyeket már akár munka mellett is elvégezhetsz. Ugyan a tanév már elkezdődött, de a HSZC social media felületeit érdemes figyelemmel követni IDE KATTINTVA, ugyanis a képzésekről minden infót – még videós formában is – megtalálsz. Ha inkább olvasnál, akkor az alábbi cikkben minden tudnivalót megtalálsz a HSZC felnőtt képzéseiről:
A lehetőségek tárháza ezzel még mindig nem ért véget, ugyanis hamarosan érkezik a Dél-Alföldi régió legnagyobb pályaválasztási fesztiválja, a Skillfest is, melynek köszönhetően három városban személyesen is meg lehet ismerkedni a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum képzéseivel – a vásárhelyi eseményről minden további infót ITT, a szentesiről ITT, a makóiról pedig ITT, a hivatalos eseményekben találsz.



