Kikapcs

Stand up produkció, sztárfellépők és 120 borászat – fantasztikus programokkal érkezik a Bor tér, a részletekről Rácz Attila, főszervezővel beszélgettünk

Tíz nap múlva, szeptember 17-én, szerdán elstartol a Napfény Városának egyik kedvenc őszindító programsorozata, a Bor tér. A rendezvényt 13. alkalommal rendezik meg, a korábbi évekhez hasonlóan idén is több mint 100 borászat különlegességeit próbálhatjuk ki, az ínycsiklandó borok mellé pedig számos gasztronómiai egységnél vehetünk magunkhoz néhány falatot. A helyszín előkészítése szombaton kezdődött, a Bor tér részleteiről, programjairól, illetve újdonságairól Rácz Attila, főszervezővel, a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk!

MEGKEZDŐDTEK AZ ELŐKÉSZÜLETEK

Mint Rácz Attilától megtudtuk, a Dóm tér előkészítése szombaton kezdődött. Az elkövetkezendő napokban folyamatosan haladnak majd a munkálatok, felépülnek a faházak, valamint bekötik az áramot és a vizet is a kiállítók számára. ,,Fontosnak tartottuk, hogy a borászok már 16-án beköltözhessenek a faházakba, így elkerülhetjük a hatalmas tumultust a téren, nem egyszerre fog mindenki pakolni és a két nap között jobban eloszlik majd a tömeg” – emelte ki a főszervező.

Fotó: Bor tér FB.

STAND UP PRODUKCIÓ ÉS SZTÁRFELLÉPŐK ÉREZNEK A DÓM TÉRRE

A főszervező azt is kiemelte, hogy a programsorozaton a nézők kérésére a bulis zenekarokat részesítik előnyben. ,,Minden évben törekszünk arra, hogy érkezzenek országosan ismert sztárfellépők. Idén többek között színpadra lép Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere, Janicsák Veca, Gáspár Laci, de Hevesi Tamás koncertjén is bulizhatnak egy jót a látogatók. Próbálkozunk újdonsággal is, hiszen csütörtökön Sipos Orsolya stand up-os lép fel, nagyon régen volt ilyen fajta produkció, bízunk benne, hogy a közönségnek is tetszeni fog és nagy sikert arat” – fogalmazott Rácz Attila.

120 BORÁSZAT, ÜZEMI SÖRFŐZDÉK ÉS GASZTRO EGYSÉGEK VÁRJÁK A LÁTOGATÓKAT

Az idei programsorozaton a 120 fantasztikus borászat mellett üzemi sörfőzdék, pálinkaházak és gasztronómiai egységek töltik meg a Dóm teret, illetve az Aradi vértanúk terét. ,,A vendéglátós helyeken csupa olyan finomságokat fogyaszthatnak a látogatók, amelyek kitűnően passzolnak a borokhoz. Lesznek kenyérlángosok, különböző ízű lepények, sült kolbász, hurka, saslik, lángos, illetve különféle sajtválogatásokat is lehet majd kapni” – tudtuk meg a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetőjétől. A 13. Bor tér kiállítóinak teljes listáját EZEN A LINKEN csekkolhatod.

A 13. BOR TÉR RÉSZLETES PROGRAMJA

szeptember 17. szerda

18.30 Szüreti felvonulás a Széchenyi térről

ÁRKÁD Szeged színpad
19.00 Megnyitó
19.30 Mező Misi
22.30 Útközband

CE Glass színpad
21.00 Docpiano Band

szeptember 18. csütörtök

ÁRKÁD Szeged színpad
19.00 Rambling
21.00 Sipos Orsolya stand up
22.30 Várkonyi Tibi

CE Glass színpad
17.00 Bedő Gábor Trió
20.00 Janicsák Veca
21.30 Kovács Andy

szeptember 19. péntek

ÁRKÁD Szeged színpad
19.00 Tóth Bagi Csaba Trió
22.00 Hevesi Tamás

CE Glass színpad
17.00 Easy beat
20.30 Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekar
23.00 Show & Bors

szeptember 20. szombat

ÁRKÁD Szeged színpad
20.00 Gáspár Laci
22.30 Coco Bongo

CE Glass színpad
17.00 Csillag Juli Quartet
19.00 Haraszti Ádám project
20.30 Smink

szeptember 21. vasárnap

ÁRKÁD Szeged színpad

17.00 Duó Happy Day
19.00 Frederik Cornelius
21.00 Black Five

CE Glass színpad
20.00 Maszkura és a Tücsökraj
22.30 Dorombérc

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb