Közélet

Megszólalt az orosz védelmi minisztérium a drónokról: „nem terveztük lengyel területen lévő célpontok megtámadását” – Lengyelország azonban ezt kicsit másként látja

“Ez nem a mi hatáskörünk, hanem a védelmi minisztériumé” – mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a SkyNews kérdésére, amikor a Lengyelországba berepülő orosz drónokról kérdezték. Sokat nem is kellett várni az illetékes tárca megszólalására, akik szerint nem terveztek lengyel területen lévő célpontok megtámadását.

„Nem terveztük lengyel területen lévő célpontok megtámadását. A (Ukrajna elleni) támadásban használt drónok maximális hatótávolsága nem haladja meg a 700 kilométert. Mindazonáltal készek vagyunk konzultálni a lengyel védelmi minisztériummal ebben a kérdésben” – idézte közleményüket a HVG.

A LENGYELEK SZERINT TERVEZETT VOLT

Nem sokkal később a lengyelek is reagáltak az orosz védelmi minisztérium szavaira, mely szerint nem tervezték Lengyelországot támadni. “A lengyel légtérbe repülő drónok bevetése Oroszország tervszerű akciója volt” – mondta Krzysztof Gawkowski miniszterelnök-helyettes. Szerinte Oroszország és Fehéroroszország dezinformációs kampányt folytat.

A NATO FŐTITKÁR ÜZENT PUTYINNAK

A NATO nem tekinti támadásnak a drónok megjelenését, azonban Mark Rutte főtitkár arra szólította fel Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy állítsa le a háborút Ukrajnában, illetve a háború eszkalációjának is vessen véget. Azt is követelte, hogy a NATO-szövetségesek légterét tartsa tiszteletben és kijelentette: eltökéltek abban, hogy megvédjék a tagországok területének minden négyzetcentiméterét.

ORBÁN VIKTOR IS MEGSZÓLALT, ISMÉT

„De ezek orosz drónok voltak?” – ezzel a kérdéssel indul Orbán Viktor videója, ami a szerdai kormányülésen készült. A téma természetesen az volt, hogy megsértette Lengyelország légterét az éjjel legalább 19 orosz drón, amiből többet a lengyel légvédelem NATO segítséggel lelőtt. A választ pedig a kormányfő megkapta, „ezek minden valószínűség szerint, orosz drónok voltak”. Orbán a videóban arról beszélt, hogy azt képviseljék, hogy először is szolidárisak vagyunk Lengyelországgal és mellettük állunk.

„Történelmi barátok vagyunk, NATO-szövetséges ország, mellettük állunk, idegen katonai eszközök kerültek így, vagy úgy Lengyelországba. Akárhogyan is történt, mi mindenképpen a lengyelek mellett vagyunk. Lengyelország légtere és területe sérthetetlen. A lengyelek ebben ránk mindig számíthatnak!” – hallható a felvételen.

A miniszterelnök délelőtt már megszólalt a Lengyelországban történtekről. Arról itt írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb