Mindenmás

Segítsünk együtt: egy szeretett édesanya gyógyulása most sok kicsi segítségen múlhat!

Sokan csak mosolygós edzőként ismerik, mások jótékonysági akciók lelke miatt tisztelik: a hódmezővásárhelyi Galiszné Kun Bernadett, Detti, most egy előrehaladott rosszindulatú megbetegedéssel küzd. Németországi kezelés jelentheti számára a legnagyobb esélyt, de ehhez 8 millió forintra van szükség. Már elindult az összefogás: licit oldalon és számos jótékonysági kezdeményezésen keresztül gyűlik az adomány. Most jött el az idő, hogy azok, akikhez ő annyiszor eljutott, most érte mozduljanak meg.

Segítsünk Dettinek! Egy név, ami Hódmezővásárhelyen és Szegeden is sokak számára ismerős: Galiszné Kun Bernadett, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Detti. Edzőként többféle mozgásformával segítette az embereket az évek során, lendületével, mosolyával, kitartásával sokakat vezetett el az egészségesebb élethez. Ráadásul nemcsak a sportban, de a közösségért is rengeteget tett: több jótékonysági gyűjtést is szervezett már, hogy segítsen másokon. Most viszont eljött az a pillanat, amikor neki van szüksége ránk.

Dettinél öt évvel ezelőtt rosszindulatú megbetegedést diagnosztizáltak, amit akkor sikerült legyőznie. Idén áprilisban még gyógyultnak nyilvánították, de sajnos augusztusra újra jelentkeztek a tünetek, és a betegség előrehaladott állapotba került. Jelenleg a szegedi klinikán kezelik, de a legnagyobb esélyt a gyógyulásra egy németországi kezelési lehetőség jelenti, amelynek költsége 8 millió forint. Ez az összeg most nemcsak cél, hanem közös küldetés is – a család, a barátok, a közösség és bárki, aki ismeri Dettit, vagy egyszerűen csak segíteni szeretne, összefogott érte.

Az összefogás hatalmas: elindult egy licitalapú jótékonysági oldal, ahol emberek különféle felajánlásokat tesznek – kézműves termékektől kezdve szolgáltatásokon át üdülésekig –, ezekre lehet licitálni, a befolyt összeget pedig teljes egészében Detti gyógyulására fordítják. A Kriko Gym szeptember 27-én jótékonysági edzést tart 15:00–17:00 között, ahol a támogatói jegyekből befolyó összeggel szintén őt támogatják. Az eseményre személyesen lehet jelentkezni a Kriko Gym pultjánál vagy telefonon. Október 4-én pedig egy igazán különleges alkalomra hívnak: Éjszakai Jótékonysági Spinning edzésre Hódmezővásárhelyen, ahol edzők, barátok, sporttársak tekernek együtt Dettiért. A Relax Fitness Gym is csatlakozott a gyűjtéshez – ott adománygyűjtő dobozt helyeztek ki szeptember 8–15. között, így bárki támogathatja a gyógyulást.

Detti eddig mindig másokat segített. Most mi segíthetünk neki. Büszkék vagyunk arra, hogy amikor igazán szükség van rá, ennyi szív megmozdul, és ilyen összefogás jön létre.

Ha te is segítenéd Galiszné Kun Bernadett gyógyulását, vagy esetleg nem tudsz részt venni az eseményeken, az alábbi számlaszámon te is hozzájárulhatsz:

Név: Galiszné Kun Bernadett
Számlaszám: 11773353-40786094-00000000
Közlemény: Adomány Detti gyógyulásáért!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb