Közélet

Szegeden végzett, most ő a Shell új elnöke: októbertől Marik Gyula tölti be a vállalat igazgatósági elnöki tisztségét

Október 1-jétől Marik Gyula tölti be a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöki tisztségét, már meglévő régiós beszerzési vezetői pozíciója mellett – közölte a vállalat hétfőn.

Mint kiderült, Marik Gyula 2001-ben, a Szegedi Tudományegyetem elvégzése után kezdte meg a pályafutását a Shell pénzügyi területén. Az elmúlt több mint két évtizedben regionális és vezetői pozíciókat is betöltött, 2016 óta a Shell Hungary igazgatóságának tagja.

AZ MSZKSZ IGAZGATÓTANÁCSÁBAN IS KÉPVISELTE A VÁLLALATOT

A Shell közép-kelet-európai vezetőségében 2014 óta aktívan formálja a régió kereskedelmi és ellátási stratégiáit mint a kelet-közép-európai régióért felelős beszerzési vezető, 2021 óta pedig a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) igazgatótanácsában is képviseli a vállalatot. Marik Gyula Istenesné Solti Andreát váltja, aki több mint 32 év után távozik az energiavállalattól – írja az MTI.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb