Kikapcs

Szeged365 Bor tér árfigyelő: az ételeknél a 8 ezer forintos csevap a csúcs, a borok decije 800 forint környékén indul – meglestük, idén mennyit kóstál néhány finom falat és nedű a Dóm téren

Ma, azaz szeptember 17-én szerdán délután hivatalosan is elstartolt tízből kilenc szegedi kedvenc őszindító programsorozata a Bor tér. A rendezvényt tizenharmadik alkalommal rendezik meg, idén is több mint 100 borászat, összességében pedig közel 200 kiállító különlegességeit próbálhatjuk ki a Dóm téren, illetve az Aradi vértanúk terén. Csapatunk már a programsorozat első napján sem tétlenkedett, legújabb árfigyelőnkben utánajártunk, mennyi az annyi néhány finom falatért és nedűért egy igazi bormámoros estéhez Szeged szívében!

ILYEN POHARAKBA TÖLTHETJÜK A FINOMSÁGOKAT A BOR TÉREN

Az ínycsiklandó borokat idén is kétfajta pohárba kérhetjük:

  • a Bor tér emblémás, 480 ml-es pohárért 1800 forintot kell kicsengetni,
  • a Szeged címeres, 350 ml-es pedig 1500 forintba kerül. Ezt a fajtát 1200 forintért vissza is válthatjuk a kijelölt faháznál.

Illetve figyeljünk oda arra is, hogy mindössze a kézműves kiállítóknál lehet készpénzzel fizetni, minden más egységnél kizárólag a Festipay rendszeres, valamint bankkártyás fizetés lehetséges!

VAN MINDEN, MI SZEM SZÁJNAK INGERE, ENNYIÉRT IHATUNK EGY JÓT A BOR TÉREN

  • Chardonnay 800-900 forint/deci,
  • Olaszrizling 800-1000 forint/deci,
  • Irsai Olivér 800 forint/deci,
  • Kékfrankos 1000 forint/deci,
  • Rozé 800-1000 forint/deci,
  • Sárgamuskotály 1200 forint/deci,
  • kisfröccs 1000 forint,
  • hosszúlépés 1200 forint,
  • nagyfröccs 1800 forint,
  • Sauvignot Blanc 1200 forint/deci,
  • Cabernet Savignon 1000 forint/deci,
  • Bikavér 1200-1500 forint/deci,
  • meggybor 1000-1300 forint/deci,
  • eperbor 1000-1300 forint/deci,
  • ribizlibor 1300 forint/deci,
  • málnabor 1800 forint/deci,
  • szilvapálinka, körtepálinka 1000 forint/2 cl,
  • birspálinka, kajszibarack pálinka 1200 forint/2 cl,
  • üdítő 1000 + 50 forint,
  • ásványvíz 800 + 50 forint,
  • szóda 150 forint/dl.

ÉS ENNYIÉRT ITATHATJUK FEL AZ ALKOHOLT NÉHÁNY FINOM FALATTAL

  • 5 db-os csevap tál 4990 forint,
  • 10 db-os csevap tál 7990 forint,
  • tócsni több ízben 2500-3000 forint,
  • lepény több ízben 2500-3000 forint,
  • sima lángos 1500 forint,
  • sajtos-tejfölös lángos 2200 forint,
  • kenyérlángos 1500 forint,
  • kis kürtős kalács 2000 forint, nagy 2500 forint,
  • sült kolbász 1800 forint/10 dkg,
  • pizzaszelet 1290 forint,
  • saslik 4500 forint,
  • gyros pitában 3500 forint,
  • gyros tál 4990 forint,
  • édesburgonya 1000 forint/10 dkg,
  • steakburgonya 900 forint/10 dkg,
  • savanyúság 600 forint/10 dkg,
  • kenyér 250 forint/db.

A 13. Bor tér a hagyományokhoz híven a szüreti felvonulással indult, erről itt jelentkeztünk élőben:

Ha pedig kedved támadt kilátogatni a Dóm térre, a programsorozat összes fellépőjét, illetve a kiállítók teljes listáját itt találod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb