Kikapcs

Társat kap a virágokkal teli zongora: közösségi napon építenek komposztálót a Dáni utcában, hogy életet vigyenek az aszfalt helyére

Márciusban írtuk meg, hogy csodás madárpark lett egy, a Dáni utcában árválkodó zongorából. Akkor a szegedi Szent József Jezsuita Templomnak köszönhetően éledt újjá a leselejtezett zongora, amibe virágokat ültettek. Mint megtudtuk, a virágokban egész nyáron gyönyörködni lehetett, és most társat is kap, ugyanis egy közösségi komposztálót építenének a helyszínen a szegediekkel közösen.

Elek László, a szegedi Szent József Jezsuita Templom vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a zongora mellé – ami túlélte a nyarat, és még mindig vannak benne virágok – egy közösségi komposztálót is szeretnének építeni.

KÖZÖSSÉGI NAPOT SZERVEZNEK

Mint kiemelte, a közösségi komposztálót egyrészt maguknak építenék, hogy centiről centire elfogyasszák az aszfaltot, és egyre több legyen a zöld. Másrészt, hogy legyen még egy hely Szegeden, ahova komposztot lehet vinni rendszeres nyitvatartási időben. Hozzátette, hogy az Öko Tengely Egyesülettel (Szegedi Komposztfutár) építik meg egy közösségi nap során a komposztálót, szeptember 27-én, szombaton. Mindenkit szeretettel várnak az eseményre!

A FORRÓSÁG NŐ, A VÍZ ELFOLYIK, DE ŐK OTTHONT ÉPÍTENEK

“Első lépésként közösen építünk egy közösségi komposztálót, hogy életet vigyünk az aszfalt helyére. A komposztból vihetsz is majd, de ez alapozza meg a játszóterünk és parkunk alapját is. A forróság nő, a víz elfolyik, de mi otthont építünk” – áll a Facebookon meghirdetett esemény leírásában, ahol a részletes programot is közzétették, ami így fest:

  • 9:00 – érkezgetés, szerszám-pakolgatás, egymásra csodálkozás,
  • 9:15 – megnyitó,
  • 9:20 – bevezetés a komposztálás gyakorlatáról, céljáról, eligazítás,
  • 9:30 – komposztáló építése, közben beszélgetés és játékos programok, rovarsimogatás, közös rajzolás, gyerekeknek, szüleiknek, és még időseknek is, 
  • 11:40 – megállás, szünet: tízórai, kávé, kedvesség (kézmosás, elpakolás, feltöltődés),
  • 12:00 – „Kérdezd a szakértőt” – interaktív beszélgetés a fenntartható településfejlesztésről az átfogó ökológia nézőpontjából,
  • 13:30 – ünnepi átadó, közös öröm, megáldás,
  • 13:35 – ebéddel zárul a nap.

Az interaktív beszélgetésen részt vesz Körmendy Imre (Magyar Urbanisztikai Társaság örökös elnöke), és Réffy Júlia (Naphimnusz Egyesület, közösségi komposztgazda), moderálni pedig Szigeti Szabolcs (Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia) fog.

A céljuk, hogy elindítsanak egy közösségi komposztálót a Dáni utcában, amit bárki használhat!

Apropó, ha már komposzt! Új önkénteseket és futárokat keres a Komposztfutár csapata Szegeden! Részletek:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb