
A Haász Gym első nyílt napja és erőemelő versenye egyszerre volt sportesemény és közösségi élmény: hatalmas érdeklődés, rengeteg induló, izgalmas kihívások, igazi családias hangulat és egy olyan edzőterem, ahová visszavágynak az emberek.
Szeptember 13-án, szombaton mi is ott voltunk Szeged legújabb edzőtermének, a Haász Gymnek az első nyílt napján, amelyet egy igazán különleges erőemelő versennyel is megspékeltek. A korábban beharangozott esemény nemcsak beváltotta az ígéreteit, de túl is szárnyalta azokat: rengetegen voltak kíváncsiak a helyre, és az is hamar kiderült, hogy a Haász Gym több, mint egy új terem – egy olyan közösségi tér, ahol az edzés valóban élmény.
A nap folyamán egymást váltották a versenyzők a súlyzók mellett, miközben a nézők folyamatosan szurkoltak, biztattak, tapsoltak. Budapestről, Jászfényszaruról is érkeztek indulók, a terem pedig szinte teljesen megtelt – a hangulat végig pezsgő volt, de egy pillanatig sem kaotikus. A szervezés kiváló volt, a verseny gördülékenyen ment, a vendégek kipróbálhatták a gépeket, kóstolhattak, beszélgethettek, sőt, aki csak kíváncsiskodott, az is bőven talált élményt magának.
Külön jóleső érzés volt látni, hogy a támogatók – a Scitec Nutrition és a Nutriversum – nemcsak promóciós termékekkel érkeztek, de gondoltak a versenyzők elismerésére is: nem csak a dobogósok, de minden induló kapott valamilyen díjat. A szervezők részéről ez nagyon szimpatikus gesztus volt, és erősen meghatározta az esemény közösségi hangulatát is.
Ifj. Haász Lászlóval is beszélgettünk, aki elmondta: már most több százan jártak a teremben, és nagyon pozitívak a visszajelzések. A legtöbben azt mondják, hogy a terem tiszta, rendezett, barátságos és családias. Aki egyszer betér, szinte biztosan vissza is tér.
Ha kedvet kaptál az edzéshez, és egy olyan helyet keresel Szegeden, ahol barátságos légkör, rendezett környezet és komoly szakmai háttér vár, érdemes ellátogatni a Szabadkai út 9/b alá. A Haász Gym nyitva van hétfőtől péntekig 6:00 és 22:00 között, hétvégén pedig 7:00-tól 21:00-ig várja a sportolni vágyókat. Ha kérdésed van, írhatsz nekik az [email protected] e-mail címre, vagy fel is hívhatod őket a +36 20 931 4775-ös telefonszámon. A Facebook-oldalukon is megtalálhatod őket: Haász Gym & Fitness.











