Kikapcs

Szegedre érkezik a ’80-as évek alternatív zenéjét megidéző TOTORO

Szeptember 19-én a Szeged Városi Rock Klub ad otthont a TOTORO koncertjének, amely a zenekar lemezbemutató előtti utolsó, és a régióban az idei egyetlen fellépése lesz – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.

Mint megtudtuk, a TOTORO 2020-ban alakult, amikor két fiatal zenész az első saját dalaikkal lehetőséget kapott fellépni a Made in Pécs Fesztiválon. A duó hamar bemutatkozott olyan rangos eseményeken is, mint az Ördögkatlan vagy a Fishing on Orfű.

AZ AUTENTIKUSSÁGRA TÖREKEDNEK

Kezdettől fogva magyar nyelven írt dalokat játszanak, amelyeket olykor egy-egy személyes jelentőségű feldolgozással színesítenek. A vizuális megjelenésben is az autentikusságra törekednek: a borítók és klipek nagy része saját munka. Az áttörést 2022 hozta meg számukra, amikor megjelent első, akusztikus hangzású nagylemezük, Akvárium címmel. A zenekar ezt követően folyamatosan bővült, majd 2023-ban a Sziámi AndFriends előzenekaraként járta be az országot az NKA Hangfoglaló Mentori Program támogatásával.

2024-BEN MÁR SAJÁT TURNÉT SZERVEZTEK

A turné során olyan ikonikus helyszíneken léptek fel, mint az A38 Hajó vagy a Kobuci Kert. 2024-ben már saját önálló turnét szerveztek, közben pedig új dalokon dolgoztak, amelyek most a második nagylemezük anyagát adják. A készülő album dalaiból ízelítőt Szegeden is hallhat majd a közönség. Az este 20 órakor egy nyitott podcast-beszélgetéssel indul, majd 21 órától veszi kezdetét a koncert, amely a NKA és a Hangfoglaló Program  támogatásával valósul meg!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb