Megszólalt a Magyar Rendőrség az öngyilkosságot elkövető hódmezővásárhelyi rendőrkapitány ügyében
Korábban beszámoltunk róla, hogy múlt pénteken öngyilkos lett Szabó Zsolt alezredes, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya. A tragikus hírt Márki-Zay Péter jelentette be Facebook-oldalán. Az ügyben most megszólalt a Magyar Rendőrség is.
Bár folyamatban lévő ügyekben általában nem nyilatkozunk, a magánéletet nem keverjük össze a hivatással, most mégis kivételt teszünk, mert egy kollégánkat ért nemtelen támadás; és ő már nem védheti meg magát – kezdte közleményét a Magyar Rendőrség. Kiemelték azt is, hogy Szabó Zsolt alezredes halála előtt megjelent egy írás arról, hogy a vásárhelyi rendőrség nem végzi jól a munkáját, mondván, hogy a magánéletével többet foglalkozik.
“A cikket annak ismeretlen szerzőjét nem minősítjük. Nem a mi dolgunk. Az viszont annál inkább, hogy röviden bemutassuk a tényeket” hangzott el a közleményben. Hozzátették: “a rendőrkapitányság, a Megyei Jogú Városok eredményességének felderítési rangsorában az elmúlt öt évben, például tavaly is az élen végzett. A közterületen elkövetett bűncselekmények száma a tavalyi évhez képest 33%-kal csökkent” – hangzott el a közleményben. Emellett hozzátették azt is, hogy ettől függetlenül elfogadják a valóságon alapuló kritikákat, sőt kérik is a véleményeket. “A kollégáinkat ért alaptalan vádaskodást, célozgatást, magánéletükben vájkálást visszautasítjuk” – tették hozzá.
Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:
Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
116-123
Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
116-111
Csak vezetékes vonalról hívható:
DélUtán középkorú és idős emberek lelkisegély szolgálata
+36-80-200 866
Akik interneten segítenek:
www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu
E-mail címek, ahová írásban fordulhatsz:
[email protected]
[email protected]



