Mindenmás

„Elküldött egy üzenetet a lányainak, majd lefeküdt a sínekre, aztán jöttünk mi” – drámai részletek derültek ki a kedden történt vonatgázolásról

Mint kedden megírtuk, a Nyugati pályaudvarról 11:50-kor Szegedre indult Napfény InterCity Cegléden, a Csata utca közelében elütött egy vélhetően öngyilkossági szándékkal a vonat elé lépő embert. Mint kiderült, az áldozat egy édesapa volt, aki autójával leparkolt a sínek közelében, küldött egy üzenetet a lányainak, majd a vonat elé vetette magát. 

SZABÓ BÁLINT IS A VONATON UTAZOTT

“Nem ismertem Józsit. Ahogyan azt a huszonöt éves, két gyerekes édesanyát sem, aki nem messze Józsitól két hete kiment az autóval a Budapest-Szeged vasúti vonalra, és eldobta magától az életet. Józsi is ezt tette ma. Leparkolt a családi autóval, felsétált a sínekre, elküldött 12:55-kor egy üzenetet a lányainak, majd lefeküdt a sínekre. Aztán jöttünk mi. Több százan a vonattal. Van, aki nyaralásból haza, más a munkából, suliból, vagy épp fordítva. Sokan egyedül, mások barátokkal, a gyerekkel, a mamával” – írta az egyik csoportban a volt szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint, aki a bejegyzése szerint azon a vonaton utazott, amely halálra gázolta a férfit. 

ESÉLYE SEM VOLT

“A mozdony vezetője vitt minket. Nyilván hiába fékezett, mikor meglátta a többszörös családapát. Esélye sem volt. Ahogyan én is hiába futottam oda segíteni az utolsó kocsi végéből…és a tűzoltók, a mentők, a rendőrök is hiába jöttek… már késő. Ennyi volt. Egy rossz pillanat. Egy ember eldobta az életét. Egy Apa. Mellette egy telefon. Benne egy utolsó üzenet. Pár méterrel arrébb a családi autó…” – írta Szabó Bálint, majd hozzátette, hogy “egy ilyen tragédia kapcsán – és most kérek mindenkit, hogy ne ítélkezzen – muszáj megállnunk. Nekem is. Érdemes végiggondolni, mit miért teszünk, minek mi az értelme, valóban olyan fontos-e mindaz, amit annak hiszünk, amiért hajtunk, küzdünk.”

RENDŐR LEHETETT AZ ÁLDOZAT

A 24.hu értesülései szerint egy 46 éves, háromgyermekes, rendőrként dolgozó férfit gázolt halálra a vonat. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre válaszul azt mondta, hogy a Ceglédi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit és nem áll módjukban további információt adni az ügy részleteiről.

Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:

Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége
116-123
Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
116-111
Csak vezetékes vonalról hívható:
DélUtán középkorú és idős emberek lelkisegély szolgálata
+36-80-200 866
Akik interneten segítenek:
www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu
E-mail címek, ahová írásban fordulhatsz:
[email protected]
[email protected]

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb