Mindenmás

A közös festés öröme: ismét Szegedre látogatott a PsychArt, ahol mentális betegségekkel élők, klinikai dolgozók és hallgatók műveit is kiállítják

A Moravcsik Alapítvány és a Budapest Art Brut Galéria 2010-ben hozta létre a PsychArt24 művészeti maratont, amelynek célja a közös festés öröme, az értékteremtés képességének megélése, az egymás iránti elfogadás, az előítéletek és a stigmatizáció csökkentése, és mindez egy időben valósult meg 2025. szeptember 26-27-én, Szegeden is. 

Az eseményt idén már kilenc, az online térben összekapcsolódó helyszínen rendeztek meg Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pécsen, Békéscsabán, Kecskeméten, Kalocsán, Miskolcon és Sopronban. Az egyre bővülő rendezvényen az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Pszichiátriai Klinika az idei évben is aktívan részt vett. A több száz art brut és outsider alkotó minden évben számos izgalmas műalkotást hoz létre.

SZEGEDEN A TIK-BEN RENDEZTÉK MEG

A PsychArt® 24 rendezvény szegedi helyszíne idén is a József Attila Tanulmányi és Információs Központ volt. A 24 órás festőmaraton az online összekapcsolásnak köszönhetően közös megnyitóval indult 2025. szeptember 26-án 13 órakor. A szegedi köszöntőben elhangzott, hogy az SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika Kálmán János professzor kezdeményezésére 2017-ben csatlakozott a budapesti Moravcsik Alapítvány programjához, így az idei maraton az SZTE szempontjából a 7. alkalom. A szervezők kiemelték, hogy különböző érdeklődésű, hátterű és képzettségű alkotók egy közös térben festhetnek együtt. Az alkotók között vannak egészségügyi dolgozók, oktatók, hallgatók, laikusok es mentális betegségben szenvedők is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb