Mindenmás

Szinte rá sem lehet ismerni: alaposan felújították az SZTE Sportközpont focipályáját

Felújították az SZTE Sportközpont focipályáját. A komplexum szegedi egyetemisták életének szerves részét képezi a kötelezően teljesítendő testnevelés kurzus miatt, de természetesen számos kötetlenebb programon is részt vehetnek a sportot kedvelő hallgatók a Hattyas soron. 

A Sportközpont területén jó néhány sport kipróbálására nyílik lehetőség: a falmászástól a TRX-en és a kick-box-on keresztül egészen a jógáig. Mindemellett a csapatsportok kedvelői sem maradnak sportpályák nélkül: testnevelés kurzusként is felvehető egyebek mellett a röplabda, a kosárlabda, a labdarúgás, a tenisz, a floorball és a tollaslabda.

Nyáron a focipályák felújítása vált időszerűvé, hiszen már használhatatlanok és balesetveszélyesek voltak eredeti állapotukban. Mostanra már elkészültek az új pályák, amelyeket a hallgatók már igénybe is vettek heti 13 duplaóra keretében.

A rekonstrukció során a régi, tönkrement aszfaltburkolatot újították fel minőségi műfűvel borított szabvány méretű futballpályává. A focipályákat emellett új labdafogó hálókkal és kapukkal is felszerelték. A Sportközpont az évek alatt összegyűjtött bevételi forrásából fedezte a beruházást, és a későbbiekben is várhatóak ehhez hasonló korszerűsítések.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb